It's been a while...

Mert hogy nem volt netem. Mert szőke vagyok, és ha mondanak nekem valamit, azt én értelmezem valahogy, nem kérdezek vissza, csak felállítok egy teóriát és elhiszem, hogy az úgy van. A lényeg, hogy meg lehet osztani a netet a telefonomról, csak fél év alatt egyszer sem sikerült megnéznem a beállításokban. Így most már teljes Vivien Első Babaháza.

Szóval történés az van bőven, wonder what, huligánné lettem. Micsoda meglepő fordulat. Persze megy az agyalás ezerrel, mint ahogy mindig is szokott, nem mondom, hogy teljesen tisztában vagyok saját magammal, de azt hiszem ez sem okoz meglepetést senkinek. Épp a napokban kezdtem el agyalni azon, amit drága kedvenc szirupos filmemben hallottam, hogy "néha meg kell tanulnod szeretni azt, ami jó neked". Ezen vagyok. Ő jó nekem. Nagyon is. Arról pedig, hogy tönkre vagyok vágva, nem ő tehet. Jelenleg nem tudok mást, csak hogy nagyon jó így, ahogy van, majd ha nem lesz az, akkor ráérek aggódni, amikor tényleg itt az ideje.

Talán könnyebb így. Ki tudja, talán épp ez a titka egy működő kapcsolatnak. Hogy nem borul el az ember agya feleslegesen. Tisztán látok, józanul döntök és élvezem az együtt töltött időt. Kell ennél több? Kellett. De ez már nem az az időszak, amikor meg kell őrülni. Kedves kolleginám mondta egy közös sörözés alkalmával a következőt: "Vivi, ez már nem a középiskola. Itt már nem arról van szó, hogy szerelmesnek kell lenni, hanem hogy mennyire tudtok kooperálni." A válaszom csak annyi volt, hogy tudunk. De aztán belegondoltam egy kicsit, hogy tulajdonképpen mi is az, hogy "szerelmesnek lenni"... Az, hogy az ember olyan tulajdonságokkal ruházza fel a másikat, amelyekkel az nem rendelkezik? Az, hogy minden egyes percet vele akarsz tölteni és szenvedsz nélküle? Az, hogy nem tudsz tisztán gondolkodni és minden egyes cselekedetedet ő irányítja? Hogy megadod neki az esélyt arra, hogy megbántson és összetörje a szívedet? Ha ez, akkor én nem kérek belőle. Sokkal több értelmét látom annak, amiben most vagyok. Nem kell megrökönyödni, egyáltalán nem arról van szó, hogy nem szeretjük egymást. Dehogynem. Csak az egész valahogy olyan felnőtt dolog. Nincsenek meg azok a gyerekes dolgok, amik az eddigi kapcsolataimban megvoltak, hála a jó égnek mindkettőnknek megvan a maga kis vacka, eltartjuk magunkat, dolgozunk, tudjuk, hol a helyünk a világban és hogy mit is akarunk egymástól. (Or at least I think I do :) ) Igen, nálam az utóbbival akadnak problémák, de összességében, szerintem teljesen érthető, hogy mire akarok kilyukadni. Elég volt a gyerekekből. Kb. néha még én érzem magam annak mellette, az milyen már... :)

Ennyit a toprongyos szerelmi életemről, egyébként sem beszélek róla valami sokat, ami nálam szintén meglepő. Tiszta kinder surprise vagyok az utóbbi időben. :)

Egyéb téren mondjuk, hogy oké a helyzet. Elnézést, a napokban nem vagyok túl lelkes, a negyedik éjszakás műszakot kezdem ma este, egy icipicit fáradt vagyok. De holnap végre megyek nyaralni pár napra, most igazán rám fér. Szóval tényleg nincs okom panaszra.

Történt még egy - bár csak számomra, de mégis - nagy dolog; elkezdtem almásodni. Emlékszem, amikor a kedves most recent exemnek azt mondtam, hogy annyit szeretnék majd keresni, hogy előbb-utóbb mindenemet le szeretném cserélni almásra. Nem kellett sok hozzá, hogy képen röhögjön - nekem meg, hogy képen töröljem -, de szoldian csak annyit kaptam, hogy ezek a termékek drágák. Ezúton szeretném elővenni a "suck it" fejemet, és csak annyit mondani, hogy az ilyen embereknek fogalmuk sincs róla, hogy mennyire jó érzés az, amikor úgy veszel meg valamit, amit nem is gondoltál volna, hogy nemhogy a közeljövőben, de valaha is meg tudsz vásárolni, hogy megdolgoztál érte. És csak még annyit mindenki másnak is, aki továbbra sem hisz bennem: just watch me.

Vivi voltam, törlesztettem. Duplán. :*

Got bubble wrap around my heart, waiting for my life to start..

Egyelőre zavaróan egyértelmű a helyzet. Szeretve vagyok és én ettől berezeltem. Nem más ez, mint a szokásos egy hónapos parám, ami mindig, minden alkalommal eljön, kivétel  nélkül, függetlenül attól, hogy utána mennyire leszek szerelmes. Szépen megvárjuk, hogy elmúljon, addig pedig nem döntünk semmiben sem, nehogy később jobban fájjon.

Elég nehéz úgy lelkesedni valakiért, hogy pontosan tudod, hogy mennyire nagyon kellesz neki, és úgy érzed, hogy szinte kötelező minél hamarabb beleszeretned. Ez nem így működik. A kötelező dolgoktól pedig még mindig feláll a hátamon a nem létező szőr. Nem könnyű ez így, főleg az én állapotomban, bár az ikrem szerint le kéne állnom azzal, hogy érzelmi nyomoréknak hívom magam, mert nem lesz jó vége. Nem mondtam én egy szóval sem, hogy jó vége lesz, csak azt, hogy vége lesz. Mint mindig, mindennek.

Lehet akármennyire jó ember a másik és még izgalmas is, meg hordozhat a tenyerén, ha nem vagy felkészülve arra, hogy beleszeress valakibe, akkor nem vagy. De mondom, remélem, hogy ez csak a szokásos megőrülésem, és pár napon belül újra izgatott leszek, és annyira akarom  majd ezt az egészet, mint ő. Főleg, hogy ennek szokatlanul csúnya vége lenne, ha mégsem így történne.

Mindenesetre próbálom pozitívan szemlélni a helyzetet, bízni abban, hogy újra szerelmes leszek, még akkor is, ha minden porcikám tiltakozik ellene (neeem, nem dugult be a fülem rögtön, ahogy kimondta az sz betűs szót, dehogyis...), és hinni, hogy nem kell minden kapcsolatnak undorítóan végződnie. Leírva gyönyörű, a kivitelezésbe még belebukhatok.

"Tudod, ez olyan mint egy kismacska. Ha agyonütöd, mikor megszületik, akkor sosem nő meg."

Mit nekem a "bátraké a szerencse" típusú klisémaszlag. Az én barátaim máshogy bátorítanak. De vajon jól teszik? Vajon tényleg itt az ideje újra belevágni valamibe úgy, hogy megint azt érzem, hogy még várnom kéne? Essek ugyanabba a csapdába újra és újra?

Az a legnagyobb problémám, hogy nem tudok nemet mondani. Ami még szánalmasabb, hogy saját magamnak sem. Pedig semmiből nem állna. Szóval a helyzet a következő:

Mikor beköltöztem az Első Babaházamba, az első két este nálam aludt. Ott változott valami. "Szerencsére" nemcsak egyikőnkben, valahogy elkezdtünk máshogy viszonyulni a másikhoz. Látom rajta, hogy akarja, és - nagyobb lelkesedés más okból történő hiányában - nekem sincs ellenemre a dolog. De hogy sülhetne ki belőle bármi jó, amikor én már most azt várom, hogy na, melyikőnk bántja meg a másikat?... Ahhoz viszont egyikőnk sem tűnik elég erősnek, hogy meghagyjuk ezt annyinak, amennyinek indult. Igen, jöhet a volna, volna, volna, de igazából már mindegy. Pár napon belül úgyis eldől minden, abban pedig már most biztos vagyok, hogy a lehető legrosszabb döntést fogom hozni. Hoznám, de ezúttal nem fogom. Hagyom, hogy alakuljon minden, ha már megint nem sikerült tartani a fuckbuddy-státuszt. Működik ez egyáltalán valaha?

Vagy mindig olyanokat fogok ki, akikkel tényleg érdemes komolyabban belemenni a dolgokba? Mondjuk eddig nem sok jó származott egyikből sem. Na de majd most. Majd most minden máshogy lesz. Főleg, ha sikerül eldöntenem, hogy egyáltalán akarom-e. Jól indul...

I told you sad stories about my childhood, I don't know why I trusted you, but I knew that I could

Pengeélen táncol minden "barátság extrákkal" típusú kapcsolat, teljesen mindegy, hogy mik a körülmények. Előbb-utóbb az egyik fél úgyis elkezd érezni valamit a másik iránt, csak idő kérdése az egész. Az meg mindig egy külön izgalmakkal teli játék, hogy vajon ki lesz az, aki majd többet akar.

A kezdeti csak-szex-és-más-semmi dologból szépen lassan egy-két közös sörözés, kajálás, egy-két nagyobb és komolyabb beszélgetés lesz, előbukkannak újabb és újabb vallomás-féleségek, ránéztek egymásra és már tudjátok, hogy mi is a gyerek fekvése, pontosan tudjátok mindketten, hogy szerettek időt együtt tölteni, és hogy az egoverseny ellenére egyikőtöknek sincs szüksége másra, hiába is bizonygatjátok az ellenkezőjét unos-untalan. Egyszerűen csak azt érzitek, és mindketten azt érzitek, hogy jó, hogy van a másik.

Viszont ennél nem több. És hiába traktálnak a barátok, hogy de, a másik már tuti szerelmes, te valahogy mégsem úgy látod, és magadon sem veszel észre hasonlót. Bár még azt is hülyeség lenne mondani, hogy nem szeretitek egymást valamilyen szinten, de ez közel sem szerelem. Nem is biztos, hogy valaha is az lesz belőle. Pár hét alatt azért ez el szokott dőlni. Lehet azonban, hogy nem is baj. Lehet, hogy mégis ez a tökéletes "kapcsolat", ami férfi és nő között lehet - úgy érzem, ezen a ponton fontos kihangsúlyoznom, hogy férfi és nő között, ugyanis nem árt egy bizonyos agyi érettség és IQ szint ahhoz, hogy egy ilyen kapcsolatot fenn tudjon tartani két ember -, amiről én személy szerint azt mondom, hogy nem volt még ilyen őszinte soha. Ebben a "kapcsolatban" - jó lenne, ha létezne rá megfelelőbb szó, de hát kénytelen vagyok ezt használni - egy percig nem kell megjátszanom, hogy más vagyok, mint aki, pontosan tudjuk, hogy mit akar a másik, és azt meg is adjuk egymásnak, nincs szükség hazugságokra, mert szabadok vagyunk, de ugyanakkor megvan az a kellő tisztelet egymás iránt, ami nélkül szintén nem működne a dolog.

Persze nem vagyok hülye, tudom, hogy ez az állapot nem tartható sokáig. Ha a barátaimnak lesz igaza, akkor nála fog borulni a bili, vagy velem történik valami pálfordulás-féle, és mégis rájövök, hogy vannak érzelmeim (esély erre 0.00001%, pedig esküszöm lassan már örülnék, ha éreznék valamit - akármit), és amiatt bukik a dolog. Egyelőre azonban jobbat nem tudok annál, mint hogy kiélvezem a helyzetet, és összeteszem a két kezem, hogy még jó fej is a kis játszótársam, akivel tényleg egy élmény minden perc.

How to be a heartbreaker

Rules:

#1 You gotta have fun and when you're done, you gotta be the first to run.

#2 Just don't get attached to somebody you could lose.

#3 Wear you heart on your cheek, but never on your sleeve, unless you wanna taste defeat.

#4 Gotta be looking pure. Kiss him goodbye at the door and leave him wanting more-more.

I get up from the floor, like a thousand times before

Minden tökéletes? Ugyan ne viccelj már. Vegyük szépen sorba: munka - pipa; suli - pipa; társasági élet - pipa; pasi - pipa; lakás - pipa. Akkor miről beszélek? Máris elmagyarázom.

Egész eddigi életemben úgy éreztem, hogy valahogy minden jó dologban van valami fura rossz is, sosem történt még úgy minden, ahogy elterveztem. Mindig is a tökéletességre vágytam, olyan görcsösen akartam, hogy észre se vettem, hogy mennyire szórakoztató is lehet a tökéletlenség. Nekem senki nem szólt kiskoromban, hogy majd nem úgy lesznek a dolgok, ahogyan azokat én szeretném, és hogy ne álmodozzak feleslegesen. Bár meg kell hagyni, hogy azzal sem áltatott soha senki, hogy kövessem az álmaimat és mindent elérhetek & egyéb bullshit. Most is csak azon mosolygok, hogy igen, nem véletlenül választottam a bittersweet szót önmagam mellé társul...

Nézzük csak:

1. Sweet: mindig is ennyi pénzt akartam keresni, úgy voltam vele, hogy ez az összeg az, amiből egy ember már kényelmesen megél. Bitter: nem feltétlenül erről az állásról álmodtam. Durva, hogy tényleg ezt csinálom, de végülis nagy céghez akartam kerülni az elmúlt időszakban, done. Konklúzió: rohadtul élvezem. Szinte még magamnak is félek bevallani, hogy mennyire király ez a munka. A részletektől megkímélnék mindenkit.

2. Sweet: nemsoká meglesz a diplomám. Önmagáért beszél. Bitter: Lehet, hogy egy nyomorék beadandón csúszok el, mert egyszerűen nincs időm megírni a munka miatt. Konklúzió: lehet, hogy lesz ebből még egy félév. És?

3. Sweet: család, barátok, konzervkiskutyák tekintetében minden rendben. Elvagyunk, bulizgatunk, csak a szokásos. Bitter: mégsem voltam már jóideje igazi atom buliban. Konklúzió: mégis minden percét kiélvezem mindennek, ami az utamba kerül, bulik voltak, vannak, lesznek.

4. Sweet: kiszúrtam, akartam, megszereztem. Bitter: nincsenek érzelmek. Attól függetlenül, hogy ebben is állapodtunk meg, ha akarnék sem tudnék érezni semmit. Konklúzió: de nem akarok. Ennél több nem kell, elvagyok köszönöm, a Szabadságszobrot pedig ideje lecserélni egy engem ábrázolóra.

5. Sweet: lakás van, olcsó, várnak rám. Csak rá kell bólintanom és már költözhetek is. Bitter: borzalmas környéken van. Oké, hogy egy olcsó, gyönyörű lakásban lakhatok, de ez senkit nem fog érdekelni, ha majd ott vérzek el, amikor megkéselnek. Konklúzió: mégsem tartok tőle. Még így is alig várom, hogy költözzek. Kurvakemény vagyok (még mindig) - meg elég hülye is, ha tényleg oda költözök.

Szóval ez van most. Visszaemlékezve októberre, amikor hihetetlenül boldog voltam életem tökéletessége miatt, csak arra tudok gondolni, hogy mégis mi a fenét értem el vele? Semmi közöm nem volt hozzá, hogy az úgy alakult. Volt egy munkám, amit tesóm szerzett, volt egy pasim, akit társkeresőről szakajtottam, szenvedtem a sulival, és kb. mindent a kapcsolatom határozott meg. Nem volt olyan területe az életemnek, amire ne lett volna hatással - hangsúlyoznám, hogy pozitív hatással, valahogy mindent megszépített -, de ez az egész így utólag annyira megcsináltnak tűnik. Persze nem bánok én semmit, csak nem értem, hogy hogy gondoltam, hogy jó vége lehet bárminek is, ami mesterségesen lett létrehozva, mások által, úgy, hogy nekem a kisujjamat nem kellett megmozdítani. Mindent, amim most van, én értem el, saját erőből, nulla segítséggel. Talán ezért is érzem úgy, hogy minden tökéletlenségével együttvéve a jelenlegi életem az, amire tizenéves korom óta vártam, hogy elkezdődjön. Ki kell mondjam, mert úgy érzem, hogy most végre valamit tényleg letettem az asztalra: büszke vagyok magamra.
Én, egyedül.

Fall in love with yourself - because one day you're gonna be the only one you've got

Úgy döntöttem egy bejegyzést sem érdemel meg a téma, úgyhogy maradjunk csak az előző után annyiban, hogy igazam volt. Ennyit bőven elég tudni, nekem meg odafigyelni a megérzéseimre a jövőben is.

Egyébkén még mindig ugyanaz a szitu, nesze-semmi-fogd-meg-jól minden egyes nap, aztán ha azt hiszem, hogy épp történik valami, akkor kiderül, hogy mégsem. Le kéne állnom az LSD-vel. De különben minden egyes felfújt lufi kidurranását egyre jobban viselem. Lassan napi rutin lesz felállni és megrázni magam, majd menni tovább. Még mindig nem cserélnék senkivel, semmi pénzért. Még ilyen nyomin is szeretem a kis tyúkszaros életemet.

Nemsoká költözök, bár még nem bólintottam, de szerintem hét elején sort kerítek rá. Szóval minden úgy alakul, ahogyan azt szerettem volna még kb. egy éve, no reason to worry. Az egyszobás lakás pedig pont egy főnek optimális. Sajnálom, de nálam nincs hely. Nem, még egy éjszakára sem.