Tudom, hogy régen írtam, és hogy el vagyok maradva egy-két dologgal, de mindennek megvan a maga nyomós oka. Most szépen, sorban bevallok mindent, elolvassa, hazamegy és onnantól kezdve tudja. Na kezdjük...
Bográcsparty..
Kedd este történt az incidens. A DB főzött nekünk, én pedig mint fogadott gyermekük, ott segítettem, ahol tudtam (na jó, azon kívül, hogy egyszer elmentünk Nórival bort és hagymát venni, nem sok mindent csináltam, leginkább cigiztem és kortyolgattam az áfonyalikőrt). Elkezdtek szállingózni az emberek, és nagyon jó hangulat teremtődött, jól éreztem magam én is. Sikerült tisztá(bb)ra mosnom magam valaki előtt, akinek okkal lehetett volna meg a véleménye rólam... de nem volt, szerencsére, onnan kezdtük, hogy "szia Vivi vagyok", mert jobbnak láttam.
Viktorunk nagyon finomat főzött, viszont volt, akinek nem jutott. Na az nem én voltam, természetesen. Még a szomszédomét is megettem, bocsi! :D Aztán mulaccság hajnalig, szappanopera és after a konyhában Alex és Kriszti drágaságom társaságában. Mert a pattikuki kecsappal és sárgarépával jó, a törött cigit műkörmös sablonnal kell megragasztani, a talált sör pedig kincs!
...és akkor a baj elkezdődött...
When it all falls apart...
Határozottan kedd este kezdődött. Furcsa dolgok elegye okozta, nem tudnék kiemelni egy olyat sem, hogy na ezért történt... Az i-re a pont viszont biztos, hogy a keddi egórombolással került fel. Nem részletezném, de a csúnyavagyok időszakot kitolta egy pöppet, az fix. Nincs annál rosszabb, mint amikor azt érzed, hogy nem kellesz senkinek. És most egyáltalán nem (csak) a pasikról van szó, bár tény, hogy ők sem tekeregnek kígyósorban kegyeimért.
Szóval elpityeredtem magam együltő helyemben, még jó, hogy Alex és Kriszti ott volt, így nem tartott tovább pár másodpercnél. Persze jöttek a vad tippek, hogy ki miatt, de nem ki és ne gondoljátok már, hogy ha csak ennyi lenne, akkor ejtenék egyetlen könnycseppet is...
Így hát elfojtottam megint, ami másnap reggel csudásan kifakadt. Órákig nem tudtam abbahagyni a sírást, nem is emlékszem mindenre pontosan, csak arra, hogy nem kaptam levegőt. Pánikoltam és olyan mélységekbe zuhantam, amiből még most sem egészen vagyok kint.
Egy telefonhívás segített, bár félve tettem meg, mégis két dologra volt jó: lenyugodtam és már nem gondolom, hogy ilyen helyzetekben őt kell hívni. Segített, az igaz, de pontosan az a dolog múlt el, ami miatt ezt régen párkapcsolatnak neveztük. De azért a célját elérte a hívás, jobban lettem annyira, hogy el tudjam intézni a napi teendőimet. Persze a sulit kihagytam, de hát az már részletkérdés.
Most minden erőmmel azon vagyok, hogy kilábaljak ebből, azt már sikerült elérni, hogy most tényleg nem kell senki. Elszórakozgatok, de hogy én egy percig is komolyan gondoljak bármit is valakivel - a-a.. ki van csukva. Gyere vissza holnap, ma nem hagyom, hogy szórakozz velem!
...és aztán még egy pofon...
Shieße!
Vége van. Már csak azon gondolkodom, hogy kivárjam-e az előre eltervezett október elejét, vagy inkább mondjam ki, mielőtt ő teszi meg. Fúj ez szakításnak hangzik, de mind tudjuk, hogy nem az. Az lehetetlen, sosem volt ez több 3 gyönyörű napnál.
Az egész onnan jött - mondanám, hogy így hirtelen, de ezt csak a vak nem látta előre -, hogy "lesérült" és ezért "térdrögzítőt kell hordania", majd "visszamenni az orvoshoz jövőhéten", hogy megmondja, "szükség van-e műtétre". Jogosan merül fel a kérdés, hogy én ezt miért nem hiszem el. Elhiszem. Sőt.. biztos is vagyok benne, hogy ez így van. De amikor azt mondja, hogy azért nem jön a hétvégén, mert nem tud vezetni, és kocsiba ül és elmegy Münchenbe, valamint amikor jajdefájatérdem, gyere és szeress meg főzz nekem után pénteken és szombaton is elmegy bulizni, akkor az már köszi. Nem arról van szó, hogy póráz. Istenem, dehogy van! Ezt én mind leszarnám, ha az ígéreteit, amiket nekem tett - és amiket nem kértem... ne felejtsük el megemlíteni, hogy ez az egész nem az én ötletem volt - betartaná.
A héten alig írt, amikor pedig megtette, akkor közölte, hogy szeptemberben nem fog tudni jönni a fent említettek miatt. Ezzel sincs semmi probléma, előfordul. Roppant megértő tudok lenni, ha akarok. De jelen helyzetben nem akarok. Józan akarok maradni és letudni az egészet. Ki ő, hogy rosszul érezzem magam miatta? Szóval a gond az, hogy helyette nem ajánlott semmit. Így pedig már annyi okom sincs rá várni, mint eddig. Tudtam, hogy ez lesz, de mégis meglepődöm rajta, hogy mennyire megszakad a szívem...
...majd lépni kellett...
Girls night out
A pénteki egy rózsaszín nap volt. Úgy döntöttem a kedd-szerda-csütörtöki sokk után, hogy ez így nem mehet tovább. Délelőtt Esztivel találkoztam, és ómájgád. Csak úgy dől belőle a pozitív energia! Régen én tanítottam őt, hogy fogadja el magát és örüljön az életnek, azt hiszem ideje visszakérni az órákat. :)
Elkísért a Deákra, ahol megvártuk Nórit. Eszti haza, mi pedig Starbucks, majd New Yorker. Az esti bulira kerestünk valamit, kevés sikerrel. Hazafelé magunkhoz vettünk egy üveg bort, majd elkészültünk. Jött Tamara és Seyda, és mikor már nem voltunk szomjasak, elindultunk a Peaches 'n' Cream-be. Taxival, biztos, ami biztos. Seyda miatt (török) angolul beszéltünk, és úgy döntöttünk, hogy akkor már nem is vagyunk magyarok. Nem is szólaltam meg magyarul egész este.
Táncoltunk, pezsgőztünk, nagyon nagyon jó volt! Aztán megnéztük a Dobozt, ott is hasonlóképp. Ez lett volna a tökéletes csajos este, ha egy bunkó állat nem szól be valami olyat, ami a héten történtek után eléggé kikészített... Megráztam magam, és táncoltunk tovább, de azért bennem maradt a tüske. Rohaggyonmeg...
Jövőhéten mindenképp ismétlünk, ezekért az éjszakákért érdemes élni, méghozzá szingliként élni! :)
Look at all the toys I collected!
Ezt még leírni is szégyellem... regisztráltam tegnap másnaposan egy oldalra... én ennyit még életemben nem röhögtem! Most játszok, bármi jó, ami eltereli a figyelmemet. Egoboost, másra nem is jó, meg minden csoda három napig tart... én ezt már ma meguntam. De nagyon vicces, jó, hogy nem maradt ki az életemből egy ilyen fantasztikus élmény.. :D
Délután pedig kézimeccsre megyek Tamarával, ő dolgozni, én nézelődni. Ezt a hetet úgy, ahogy van el kell felejteni, méghozzá minél hamarabb.
Amira
A csillaggal jelölt rész, amit hétfőre ígértem.
Nagyon sok év után újra találkoztam a nővéremmel. Féltesók vagyunk, de nem kívánok többé ilyen megkülönböztetést tenni. Írt facebookon és úgy döntöttem, hogy ideje találkozni. Ez régen elmaradt, de már mindketten felnőttek vagyunk, úgy voltam vele, hogy miért ne. Így hát felülkerekedtem és irány Kőbánya-Kispest.
Nem volt fura vele találkozni. Olyan, mintha mindig is az életem része lett volna. És megismertem a világ legtündéribb kisbabáját is, Amirát. Nem tudom, hogy létezik-e ilyen, de szerintem megérezte, hogy ki vagyok, amikor meglátott. Bár tényleg hihetetlenül barátságos baba, de valahogy szeretném azt hinni, hogy tényleg tudta, hogy ez most egy nagy pillanat.
Nekem mindenképpen az. 22 év után hirtelen van egy nővérem. Akit utána másnap is meglátogattam, valamint most hétfőn is. Szeretném minél többször látni őket, ha már ennyi évet kell bepótolnunk. Hétfőn például epres tiramisut csináltunk, az is annyira ilyen tesós dolog volt, bár csak sejtem, hogy ez valami ilyesmi lehet.
Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ezután, remélem az életem részei maradnak és ez nem csak egy ilyen gyorsan jött, gyorsan ment dolog. :)
You can change your life, you can change your clothes if you change your mind, well that's the way it goes...
Átalakítom a blogot és az életemet is. Marad minden, de innentől kezdve nem koncentrálok többet a pasikra. Mást állítok a fókuszba, októbertől kezdve ez a divat lesz. Természetesen ha történik valami, azt leírom, maradok én, de nem akarok minden bejegyzésben arról sírni, hogy éppen melyik vert át. És ilyen nem is fog történni, így nem lesz mit leírni.
Egyetlen fiú lehet most az életemben, az pedig Alex. Iiiigen, drágaságom, terveim vannak veled! :) Szeretném bevonni ebbe a divatvonalba, aminek szerintem rendkívül fog örülni. :)
Szerintem nincs is más hátra, mint előre ;)
