...but my thoughts you can't decode

Blogjaim... az én kis kincseim. Remek adag olvasnivaló gyűlt össze az elmúlt pár hónapban. Minden nap kattintgatok az immáron könyvjelzőkké kitett kis ikonokra, amik táplálnak és szórakoztatnak minden egyes alkalommal. Ma új kispajtás érkezett közétek, üdvözöljétek szépen Kristófot, rég elveszett barátunkat.

És hihetetlen az a mennyiség, amit képes vagyok elolvasni abból, ami érdekel. Itt a bökkenő... Eltelt az első egyetemi hét, már sikeresen el is lógtam egy órát - esett az eső és nincs esernyőm és hideg van és pont jött a fiam a töltőmért és ... kegyelmezz! -, valamint összegyűlt több ezer oldal kötelező olvasmány is. Ha ez nem lenne elég, ma találtam magamnak konzulenst, Bárány tanár úr személyében - ennek örülünk! -, ami annyit tesz, hogy lassan ideje nekiveselkedni a szakdolgozatnak. Ahhoz meg még egy monteveresztnyi könyv fog társulni a következő hónapokban.

De neeem... én inkább elolvasok bármi mást, csak ne legyen körülötte a kötelező bűz. És még a Snowman-t be sem fejeztem, hajaj...

Egyébként telik ez a nap, takarítok, várom a nagy leltárt, átrendezem a szobát, főzök... mindegy, csak minél hamarabb érjen véget, minél kevesebb akcióval. Egyelőre jól haladunk, nem történt semmi. Azok kerestek csupán, akiktől el is várom. ;)

Van, akit szeretnek és van, akit szimplán lehülyéznek

24 órán belül mindketten. A kis drágaságaim. 

"Ha tudnátok, hogy hogy utállak titeket ilyenkor."

És holnap tizenharmadika. Nemegészen 40 perc múlva. Nem akarom. A dátummal már megbékéltem, de nem szeretnék üzenetet kapni semmilyen formában. Fogok. Készen állok, felrajzoltam az ikszet is a szívemhez, hogy ide szúrj. Nem mintha nem tudná magától, hogy hova kell. Azt is pontosan, hogy nem kéne. De meg fogja tenni, mert nem kímél. A tisztelet hiánya és az erőfitogtatás, ez motiválja, semmi más. Én meg majd elolvasom, rágyújtok és törlöm. Begyakoroltam már, történt már ilyen.

Egyetlenegy különbséggel érkezett el idén szeptember tizenharmadika; hogy most erősebb vagyok. Sokkal. Jön, nincs mit tenni és ugyanúgy 24 órából áll, mint a többi nap. De most nem érdekel. Csak és kizárólag az zavar, hogy tudom, mire számíthatok. És szeretném, ha nem kellene ilyesmivel számolnom. Ha mindenki élné a saját életét és megőrizné a szép emlékeket úgy, ahogy vannak. Mindenféle nosztalgiázás meg csöpögős üzenet nélkül.

Talán tényleg nem kellett volna az a találkozás... csak a fene sem gondolta, hogy nem én leszek az, akiben felébred valami. Remélem elég csendes Békéscsaba ahhoz, hogy minél hamarabb elaludjon megint. A láng, a tűz, a szikra, vagy nevezzük akárminek, amiben már nem hiszek.

Hátha nem ír...

Sosem gondoltam, hogy egyszer majd ebben reménykedem.

Hold your head up high, you're never wrong.. somewhere in the right you belong..

Jó ez így?

Így még soha nem ébredtem... meg is ijeszt egy kicsit... ilyen... magányosan. Nem is értem... Kiültem az ablakba reggelizni, hogy majd az segít, de nem jött az az érzés, ami szokott, amikor meglátom a hegyeket és a várost. De legalább könnyek igen. Lehet, hogy azért van, mert német ébresztett, és eszembe jutott, hogy ez is mekkora egy kupac kaki. Ha nem jelentkezik az a baj, ha igen, akkor meg az. Nem akarom ezt. Azért jöttem el Angliából, hogy véget vessek az ötéves függésemnek, nem szabad, hogy valaki máson múljon a jókedvem.

Aztán belegondoltam picit mélyebben a dolgokba, végigpörgetve az agyamban azokat az ismerőseimet, akik az elmúlt években szinglik voltak... és rádöbbentem; ők is akkor érezték magukat boldognak, ha volt valaki a képben. Teljesen egyedül nem bírta egyikőjük sem. Aztán, hogy az csak egy éjszaka, vagy egy teljes hét, az már nem számít. Csak az, hogy legyen valaki, akihez egy kicsit odabújhatnak az ilyen napokon.

Hát nekem nincs. És még mindig úgy érzem, hogy képtelen lennék jelen pillanatban egy igazi kapcsolatra, de most akkor sem jó így. Csak jár az agyam folyamatosan, hogy mit hogyan kellene megoldani, és jó lenne, ha most lenne valaki, akivel megoszthatom ezeket a gondolataimat. De nem akárki, így inkább megtartom őket magamnak.

Visszaemlékezve az összes rossz dologra, amin keresztül mentem, nem érzem az erőt ahhoz, hogy egy új kapcsolat is csúnyán végződjön. Meg még, ami közben jöhet - másik nő, nemérekrád, stb. - na az sem kell. Szerintem nem meglepő, hogy egy kicsit a saját csapdámban érzem magam. Vajon majd ha tényleg olyan jön az életembe, aki miatt érdemes ezeket bevállalni, fogom tudni vagy a saját hülyeségem miatt őt is beteszem a többi közé a bal zsebembe, hogy jó leszel te ott köztük?

Mondjuk az is lehet, hogy egyszerűen csak törölni kéne a képeimet a telefonból és máris sokkal boldogabb ember lehetnék... :) Ja igen...

Kedves "Férfiak"!

Mielőtt elkezdenétek vadul képeket küldözgetni magatokról a "szerelmeteknek" a tegnap esti buliból, légyszi... tanuljátok meg használni azt a ku... photoshopot, mert attól, hogy levágjátok magatok mellől a csajt, még a haja és a nyaklánca simán belelóg a képbe.

Puszi,

Vivi

Taste the sour then it's gonna be sweeter

Somewhere between Foreveralone and I'mabadassbitch land...

Tegnap részt vettem az első egyetemi órámon. Mondjuk inkább úgy, hogy úgy éreztem, hogy ez megint a legelső. Pechemre a kollokvium az hazugság, miért ne csinálna belőle hirtelen felindulásból szemináriumot a tanár just for fun. Persze ment a körkérdés, hogy ki mit szeret olvasni és kinek melyik a kedvenc irodalmi korszaka. Benne voltam... nyakig. Arra sem emlékszem, hogy az egyetemen miket olvastam, nemhogy még kedvencem is legyen. Egy év kihagyás, szeretlek!

Na de aztán elkezdtek nyikorogni az agytekervények, és újra felvettem a csinálj-úgy-mintha-értenél-hozzá pózt. Természetesen nem dobálóztam nagy nevekkel, mint ahogy mindenki más, és olyan szavakat sem használtam, amikről nem tudom, hogy mit jelentenek. Ellenben elmeséltem kedvenc volt-munkahelyem örömeit, ahol könyvet dugdostam az asztalom alá, hogy másnap ne haljak meg az unalomtól. Na ez már tetszett nekik, gondolom azért komolyan venni ezután sem fog senki.. :D

De meglehetősen kellemes volt. Besétálni az egyetemre, bemenni, felmenni az idétlen lépcsőkön, összeismerkedni a többiekkel (mindenki fiatalabb nálam :'D), újra ott lenni, ahova annyira nem illek, mint egy kolibri a baglyok közé. Iiiiigen, én vagyok a kis kolibri ^^

Komolyra fordítva a szót... érdekes év lesz ez. Lassan szakdogán kéne gondolkodni, már tudnom kellene, hogy kinél és miből írom, és a címbejelentőt sem ártana kitöltve leadni. Nem, még nem tudok semmit, megcsapott a csúszás kellemesen langyos szele :D Ugye milyen jó, hogy komolyra fordítottam a szót!

Jókedvem van na. Tegnap este ünnepeltünk a gólyákkal, Nóri elhúzott DB-zni, én pedig Szonjával pakoltam ki a liftek elé, közben Bogi asszisztált a túróstésztája mögül. Aztán lementek a büfébe, én meg kezdtem úgy érezni, hogy foreveralone partyzok, ugyanis senki nem volt a szinten. Aztán elkezdtek szépen lassan csordogálni, és hirtelen egy mini project x-ben éreztem magam. Na jó, nem, de kimondottan nagy bulit rittyentettünk ahhoz képest, hogy csak egy kis koccintásos ünneplésnek indult.

Azt meg nem tudom, kedves férfiak, hogy hogy csináljátok, hogy ráéreztek, hogy mikor szarlak le titeket. Márelnézést, de nem tudok szebben fogalmazni jelen helyzetben. Kedves német barátunk, a baromfi, mikor máskor is jelentkezne, ha nem akkor, amikor épp nagyon jól érzem magam. Ezalatt értsd: nagyon jól. Semmi karikás, nem súroljuk még a 18-at - hát már megint szóvicc :D

Merthogy 1-ig súroltunk. Békéscsaba komám nem tanulta meg használni a piszoárt, így elárasztott minket a víz a férfi tusoló & wc-ben. Tök jó volt... de legalább annyira kijózanodtunk, hogy semmi másnap, eleget tehettem egyetemista kötelességeimnek. Aztán állítólag volt ránk panasz, de én ebből semmit nem hallottam/láttam/olvastam/érzékeltem/akármi. Ez egy koli. Ott pedig buliznak. Akinek nem tetszik, mehet albérletbe, aztán panaszkodjon a szomszédokra! :D

Jajhát mennyi szmájli. Csak úgy dől belőlem a szó... Szeretem, ha mosolyt csalnak az arcomra, szómiszóóó... :)

I can be the queen that's inside of me

Először is:
Nekem te ne csepegtess, nem vagy te infúzió.

Másodszor:

Holnap suli és neee.. Viszont este a gólyáinkkal fogunk ünnepelni, ugyanis megnyertük a versenyt, mondtamén! Jó lesz, ezt meg most mondom. Holnap már jövőhét, bulival kell indítani, nem is kérdés.

Összevissza hullámzóan érzem magam, bár ez nem meglepő a napokban. Ez is fura, hogy pont most, amikor ilyen még nem volt, nincs itt az ideje. Először égi jelnek tekintettem, de közben visszatettem mindkét lábamat a földre, és belenyugodtam, hogy nem az. Főleg, hogy a szeptember közepéből időközben szeptember vége lett. Hogyne. Meg unikornisok is léteznek, csak egy olyan eldugott helyen élnek, ahol eprestejfolyó csordogál és gundelpalacsintafák nőnek.

Mindenféle csajos dolgot találtunk itt ki Nóra kisasszonnyal, többek közt ismét hajszínt váltok, mert már régen tettem. Jót fog tenni és időszerű is. Az ablakban ülve mindketten Disney princessek vagyunk és ezt szeretném tükrözni kifelé is. Igen, ezt a hajszínnel gondoltam. Meg tüncögünk összevissza, kirándulgatunk és vásárolgatunk. Boldogsághormonok gyűljetek!

Főnök megparancsolta, hogy nyomás tusolni (miután közölte, hogy büdös van a szobában :O ), úgyhogy már pucolok is, a többit meg majd a maga idejében megosztom a mélyen tisztelt publikummal.

Puszkó :*

Kezdelek érteni, Carrie... :D

Láttam a madarakat szállni az égen, sajnos szemembe sütött a Nap...

Kétféléről szeretnék szólni. Az egyik a gólya. Legalábbis az a fajta, amelyik most költözött be az Ajtósiba. Tegnap vitték be őket Nóriék a málnásba rendszerbe, este pedig kérte a segítségemet a vetélkedőn. Természetesen álltam rendelkezésére, ezért is jöttem fel hamarabb.

Egy kis beszélgetés és névmemorizálás után Doró négyfelé osztotta a gólyáinkat, így alakult ki a mi kis csapatunk. Nóri lett Gólyamami 1, én pedig Gólyamami 2. Iszonyat aranyosak mindannyian, kivétel nélkül, és lelkesedtek minden feladatnál. Ez meg is látszódik az eredményeinken, annyira nyerni fogunk! :)

Miután végeztünk a vetélkedővel, kiültünk Zolihoz iszogatni és beszélgetni. Tetszett, hogy senki nem sietett fel a szobájába, jól éreztük magunkat, még táncoltunk is egy kicsit. Megbeszéltük a mai kocsmatúrát, majd jóéjtpuszi a fiainknak - mintaszülőkként ez a kötelességünk -, aztán fel a szobába és egy kis szappanopera. Mert anélkül nem is az igazi! :D

Tehát a másik madár - haha, szóvicc megint.. - az a csirke. Már nagyon unom azt hallgatni, hogy szardmárle, meg hogy nemérannyit. Hát nektek biztos nem. De nem ti voltatok ott vele a stégen és nem a ti kezeteket fogta. Tisztában vagyok vele, hogy mi ez, semmi. Azzal is, hogy már egy párszor leírtam, hogy ezután nem fog érdekelni. Az is tudom, hogy már így is sokkal több blogbejegyzésben picsogtam róla, mint amennyit érdemel. De azért mégis elgondolkodtat. Ő is és a helyzet is.

Érdekel, hogy ki ő, mit és hogyan csinál és miért. Mit gondol, hogyan mondaná azt, amit leír nekem, mi az, amit félreértek esetleg, mi az, amin jogosan háborodok fel, stb. Mert ez egy olyan helyzet, amilyen még nem volt, és itt jön képbe a két előző kapcsolatom is. Valószínűleg ezért foglalkoztat annyira a dolog. Két teljesen különböző kapcsolatban két teljesen különböző barátnő voltam; az egyikben az odaadó, nemtudokélni nélküled-féle, a másikban pedig... hát... mondjuk úgy, hogy nem igazán ilyen. Ott is a maximumot nyújtottam, még mindig úgy érzem, hogy kitettem magamért, és amit lehetett, azt meg is tettem azért, hogy működjön a kapcsolat. Csak hát már alapból olyan alapokkal vágtam neki, amik nem léteztek. Elpusztította őket az előző.

És itt merül fel a kérdés, hogy most akkor milyennek is kell lenni egy kapcsolatban a nőnek? Bár most kapcsolatról egyáltalán nem beszélünk, sőt, jelen pillanatban nem is állhatnék távolabb egy épkézláb kapcsolatnak még csak a puszta gondolatától is, mégis ez az a játszótér, ahol kipróbálhatom a libikóka mindkét végét. Hogy milyen is az, amikor megtalálom a középutat. Aztán ki tudja... lehet, hogy majd ha végül nem is ő, de valaki, egy nagyon különleges valaki jön, fogja magát, és ráül annak a libikókának a másik végére, hogy ezzel a magasban tartson és boldoggá tegyen.