"Ha tudnátok, hogy hogy utállak titeket ilyenkor."
És holnap tizenharmadika. Nemegészen 40 perc múlva. Nem akarom. A dátummal már megbékéltem, de nem szeretnék üzenetet kapni semmilyen formában. Fogok. Készen állok, felrajzoltam az ikszet is a szívemhez, hogy ide szúrj. Nem mintha nem tudná magától, hogy hova kell. Azt is pontosan, hogy nem kéne. De meg fogja tenni, mert nem kímél. A tisztelet hiánya és az erőfitogtatás, ez motiválja, semmi más. Én meg majd elolvasom, rágyújtok és törlöm. Begyakoroltam már, történt már ilyen.
Egyetlenegy különbséggel érkezett el idén szeptember tizenharmadika; hogy most erősebb vagyok. Sokkal. Jön, nincs mit tenni és ugyanúgy 24 órából áll, mint a többi nap. De most nem érdekel. Csak és kizárólag az zavar, hogy tudom, mire számíthatok. És szeretném, ha nem kellene ilyesmivel számolnom. Ha mindenki élné a saját életét és megőrizné a szép emlékeket úgy, ahogy vannak. Mindenféle nosztalgiázás meg csöpögős üzenet nélkül.
Talán tényleg nem kellett volna az a találkozás... csak a fene sem gondolta, hogy nem én leszek az, akiben felébred valami. Remélem elég csendes Békéscsaba ahhoz, hogy minél hamarabb elaludjon megint. A láng, a tűz, a szikra, vagy nevezzük akárminek, amiben már nem hiszek.
Hátha nem ír...
Sosem gondoltam, hogy egyszer majd ebben reménykedem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése