Being taken as Vivi...

Ettem pár falat origi Petróczy-tiramisut, kifújtam magam és úgy döntöttem, második felvonás. Mert még nem mondtam el mindent. Épp rá várok fb-n, hogy tudjunk beszélni egy picit. Két hétig nem fogom látni, kint van Lengyelországban. Tudom, tudom... tipikus... :)

Megjártuk kora este az Arénát Nórival... olyan zűrzavar volt a fejemben, hogy nem is igazán voltam önmagam... egyre csak az Ő szavai jártak a fejemben, hogy mennyire örülünk egymásnak, akármennyire is korai még ez az egész. És örülök. Tényleg. De közben aggódom is... magam miatt, a környezetem miatt, miatta. Nem tudom kiverni a fejemből annak a gondolatát, hogy valamelyikőnk meg fogja bántani a másikat. Mert ennek ez a rendje. Minden jó dolgot sikerül elrontanom ezzel a hozzáállásommal, nem tudom miért lettem ilyen. Illetve de... Hiába fogadom meg, hogy belevágok teljes gőzzel egy új kapcsolatba, rettegek attól, hogy újra bántani fognak. És újabban attól is, hogy én fogom bántani. Mert kétszer már sikerült padlóra küldenem a lelkes versenyzőket, és ha ezt újra megteszem, szörnyű ember vagyok és nem akarok ilyen lenni. Ha pedig mégis engem hagynak el megint... nos... nem kívánom senkinek, hogy újra végignézze.

Istenem milyen buta gondolataim vannak már megint! Miért nem tudok egyszerűen csak boldog lenni azért, ami most van? ... Mentem az Arénában és nézelődtem... minden egyes ruhadarabra, amit leakasztottam, úgy néztem, hogy vajon neki tetszene-e. Rajtam... hercegnő... :) Megvettem a régóta kiszemelt parfümöt (csak úgy hívom, hogy a szeretőm, mivel az Igazi még francia-honban leledzik) és szaglásztam, hogy tuti odáig lesz érte. És utálom magam ezért. "Maybe once, just put me first." Pixie-nél jobban én sem tudom leírni. Magyarul meg pláne... you're takin' over me...

Összefutottam Csepóval is. Na most vagy hülyének nézett, hogy zavarban vagyok, vagy betudta a múltkori részeg fb csetelés utóhatásának (be akartam szervezni Nórinak... :D ), de én tisztában voltam vele, hogy mi a helyzet. Honnan tudná, hogy van valakim? (Fb, oké, de nem hiszem, hogy az a hobbija, hogy a haverja volt barátnőjének az adatlapját nézegeti.) Mégis úgy éreztem, hogy lebuktam. Pepe előtt, előtte, ország-világ előtt. Szó nincs arról, hogy szégyellném Őt, vagy hogy titok lenne. Dehogyis! Legszívesebben világgá kürtölném, hogy én vagyok a legeslegszerencsésebb lány a Föld kerekén! De van egy olyan sejtésem, hogy néhány embernek ez még fájna. Ha nem, akkor rendben, de ha annyit meg tudok tenni, hogy nem dörgölöm az orra/uk alá, hogy igen, találtam valakit utánad/tok, akkor szerintem ez a minimum.

És még mindig nem azzal vagyok elfoglalva, hogy nekem jó legyen. Pedig illene és bőven ideje is lenne. Várom Őt, mint a Messiást, hogy felvillanjon az a cuki neve a mellettem lévő ablakban és megnyugtasson, hogy igen, ez így van rendjén. Lelkes. Akar. Engem. Ez most még az az időszak, amikor egyformán odáig vagyunk a másikért. Ráérnék majd akkor problémázni mindezen, ha már kirajzolódott, hogy melyikőnk marad alul az odáigvagyokérted-versenyben, de nem... Nekem mindig előre kell keserűt kevernem az édeshez, nehogy már meglepődjek valamin. Előre sajnálom szegényt, nem lesz könnyű dolga velem.

De nem nehezítem meg neki. Megnyílok - már rajta is vagyok gőzerővel - és önmagam leszek. Tudni fogom, mikor mi a helyes lépés, és nem hagyom, hogy bármi befolyásoljon. Szeretném, ha Ő lenne az, akinek majd meg tudom adni azt, amire vágyik. Ha nem kellene selejtnek éreznem magam. Damaged item :D - jaaj Argos... :) Szinte hihetetlen, hogy megint mennyit változott az életem, és most már tudom, hogy soha semmi nem örök. Ha rossz passzban vagyok, el fog múlni, ha boldog vagyok, igyekszem megőrizni boldogságom forrását. Nagy szavak ezek egy ilyen kicsi lánytól...

Minden butaságom ellenére már alig várom, hogy hazajöjjön. Kíváncsi vagyok, hogy alakul majd a kapcsolatunk (jesszuuuus! :))) ) és mi lehet ebből az egészből. Marad-e a tündérmese vagy jobban szereti Ő is, ha horrort csinál az életemből... Csak nem... Azt mondta azoktól fél. Akkor meg mi értelme lenne? :) Csak jönne már... :)