Ez most már hivatalos: nekem a világ összes pénze nem lenne elég. No nem mintha most sok lenne, de ha az Angliában eltöltött egy évet nem számítjuk, akkor most ügyeskedek a legjobban. Azzal viszont nem számoltam, hogy a tudat, hogy megdolgozok a pénzemért és ebből kifolyólag (fogjuk rá, hogy) van is, csak újabb igényeket generál. Tisztán emlékszem, hogy régen nem adtam volna ki hatszázötven forintot egy darabka olyan sütiért, amiről biztosan tudom, hogy én is meg tudom csinálni otthon. De ez csak a jéghegy csúcsa...
Jön ez a ... Karácsony, ami minden évben szokott, és most illene normális ajándékokat adnom, ha már a család büszkeségeként dolgozó nő lettem. Igenám, csakhogy időközben kicsit sokan lettünk. Egy komplett másik család is a képbe került, akiknek nagyon szívesen veszek ajándékot, de - matekból még mindig nem vagyok a helyzet magaslatán - hosszas számolgatás után rájöttem, hogy az a pénz, amit én keresek, semmire nem elég.
Gondolom ezek után nem meglepő, hogy azt álmodtam, hogy megint kint vagyok Britannijáában... Azzal nyugtattam magam, hogy nem baj, legalább vehetek magamnak egy kocsit (?), ha már megint itt ragadtam.
Visszatérve: gagyi ajándékokat senki nem ad szívesen. Ha meg ötcsillagosat veszek, akkor nem eszek februárban. Aztán a másik... még mindig benne van a pakliban, hogy nem fog tetszeni (nothing new), akkor meg elég rosszul érezném magam.
Közben vizsgaidőszak. Ideg. Para. Tikkelő szem. Álomkór. Migrén.
Na. Nekem ilyen a Karácsony. Minden évben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése