Hajnal kettőkor hazaslattyogni, mint a háborút vesztett katona... szép teljesítmény, fiam. Begyulladt szemekkel néztem a csillagokat, hogy vajon merre... Nem mondták meg. Még úgy mentem volna... még valamerre... gondolkodni... sírni. De túl beszari vagyok ilyen sötétben egyedül mászkálni.
És folyton eszembe jutott ezen a 15 perces szakaszon, hogy milyen jó lenne most vele hazamenni. Hogy milyen jó lenne, ha lebaszna azért, hogy ittam. Azért, hogy kimozdultam. Vagy valamiért. Hogy elmondaná, hogy ugye mennyire nem érte meg Körfre menni. És én ellenkeznék amíg lehet, csak, hogy ne neki legyen igaza.
Pedig mennyire nem érte meg. Nem vagyok én már oda való. Nem vagyok én most sehova való. Nem akarok hülye egyetemista lenni. Nagyképű kis köcsögök, akik azt hiszik, mindent tudnak az életről. De tizenéves sem akarok lenni. Nekik borzasztó! Bénák, nem tudják még, hogy kik is valójában, csak sodródnak, neki-nekicsapódva egy-egy eltévedt 22 évesnek, aki a mögöttük lévő sorban csendben hallgatja a koncertet, és bizonyítva, hogy ők bizony tudják a dalszöveget!
Leginkább egy meghatározatlan akármi lennék most, mindegy is, hogy minek nevezzük, de hadd aludjak el a karjaiban... csak ma este. Minden egyes rossz tulajdonsága hiányzik. Bár elalhatnék arra, hogy engem oszt... vagy arra, hogy "naugye-minekmentél". Csak a hangjára. A kis izmos karjában. Megvárva - szigorúan -, hogy egy hatalmas puszit adjon a homlokomra, és azt mondja, hogy "szeretlek Vivike".
Hát... ezt elbasztam.
És folyton eszembe jutott ezen a 15 perces szakaszon, hogy milyen jó lenne most vele hazamenni. Hogy milyen jó lenne, ha lebaszna azért, hogy ittam. Azért, hogy kimozdultam. Vagy valamiért. Hogy elmondaná, hogy ugye mennyire nem érte meg Körfre menni. És én ellenkeznék amíg lehet, csak, hogy ne neki legyen igaza.
Pedig mennyire nem érte meg. Nem vagyok én már oda való. Nem vagyok én most sehova való. Nem akarok hülye egyetemista lenni. Nagyképű kis köcsögök, akik azt hiszik, mindent tudnak az életről. De tizenéves sem akarok lenni. Nekik borzasztó! Bénák, nem tudják még, hogy kik is valójában, csak sodródnak, neki-nekicsapódva egy-egy eltévedt 22 évesnek, aki a mögöttük lévő sorban csendben hallgatja a koncertet, és bizonyítva, hogy ők bizony tudják a dalszöveget!
Leginkább egy meghatározatlan akármi lennék most, mindegy is, hogy minek nevezzük, de hadd aludjak el a karjaiban... csak ma este. Minden egyes rossz tulajdonsága hiányzik. Bár elalhatnék arra, hogy engem oszt... vagy arra, hogy "naugye-minekmentél". Csak a hangjára. A kis izmos karjában. Megvárva - szigorúan -, hogy egy hatalmas puszit adjon a homlokomra, és azt mondja, hogy "szeretlek Vivike".
Hát... ezt elbasztam.
Ráadásul még az exkluzív toalettből kilépve elsüllyedtem egy térdig érő pocsolyában, ami után kénytelen voltam a jéghideg vízzel lemosni a lábam, természetesen ez olyan felfázást eredményezett már mire hazaértem, hogy jöhetett egyből a gyógyszer és a meleg vizes palack. Fáj. És ettől csak még inkább sírhatnékom van. Ki tudja merre jár most... Remélem egyre közelebb. Látnom kell. Még ha az én hibám is. Még ha önző dolog is. Muszáj.
Ezek futkorásztak hazafele az agyamban hajnal kettőkor. Holnap nem megyek. Összebújok Gülüvel és várom a végzetet. Hátha becsönget...
Ezek futkorásztak hazafele az agyamban hajnal kettőkor. Holnap nem megyek. Összebújok Gülüvel és várom a végzetet. Hátha becsönget...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése