Ahhoz képest, hogy esélytelennek tartottam, hogy a héten blogoljak, csak sikerül minden nap írni... Mondjuk nem csoda, otthon úgysem beszélhetek azokról a dolgokról, amik itt történtek, viszont elég felkavaró volt itt lenni ahhoz, hogy ne írjak róla.
Ma megyek a koliba Nórihoz és Bogihoz, már alig várom! Bár egy kicsit tartok is tőle, mert eddig kb 2 ember volt, akin láttam, hogy egyáltalán érdekli, hogy itthon vagyok. Nem valami kellemes érzés, de igazából engem sem hat meg, nem most van ilyen először. Sőt, lassan betelik a polc az irántam érdektelen érdekbarátokkal.
Még mindig nem tudtam feldolgozni Kitty szavait... Nem tudom, mit képzel ez az ember magáról, hogy mi jár a fejében, amikor ilyeneket csinál. Tegnap is alkotott, csak hogy el ne felejtsem ám, hogy neki én vagyok az igazi. Azt tanították a szüleim, hogy ezt onnan tudhatod, hogy valaki kedveli egy két évvel ezelőtti kommentedet Facebookon. Persze nem hülye ő, nagyon jól tudta, hogy ez az, amit látni fogok. Hasztalan. És felesleges. Csupán arra jó, hogy visszahozza a haragot, ami szépen, lassan az egy év alatt elmúlt. Nem örülök neki, mert még mindig van két fázis, amin szeretnék már túl lenni, és a középső lenne pont a legdurvább, úgyhogy most kezdhetem előről, köszi.
"I could've been the princess, you'd be the king,
Could've had a castle and worn a ring,
But no, you let me go."
Tamara
Úgy kellett ez a beszélgetés, mint egy falat kenyér. Te megértesz és nem bírálsz, ha elmondom azokat a gondolataimat is, amiket másnak nem merek. Muszáj volt beszélnem ezekről a dolgokról, és te nem ijedtél meg, nem állítottál le, nem szóltál közbe, hogy hülye vagyok. Pontosan tudtad, hogy hogy érzek ezzel kapcsolatban, és segítettél megoldást találni. Köszönöm, hogy vagy.
Ez itt a reklám helye, utolsó bejegyzés.. KO:
http://tamarandarin.tumblr.com/
..you stole my star..
Azért ennek a nyomi hétnek is volt értelme itt Pesten: rájöttem, hogy annyira tudok még szarul lenni, hogy értelmetlen lenne visszafordulni Pepéhez, mert csak még jobban megbántanám. Arra is, hogy ezt nem akarom soha többet érezni. Még arra is, hogy nem akarok együtt lakni senkivel, akivel azt hiszem, hogy csúcsszupi lenne, mert csak csalódnék. Lehet, hogy foreveralone, de legalább megkímélem magam egy újabb kis haláltól.
Azért ezt nem gondoltam volna, amikor hazajöttem. És a legszomorúbb az, hogy sajnos még így sem hiszem el egy szavát sem.
"So you do your best to show me love, but you don't know what love is..."
I think we're having emergency.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése