Előfordult már ilyesmi a történelem során. Nem újdonság és nem is meglepő. Viszont véleményem szerint egy barátságban is ugyanúgy elvárható, sőt alappillér az őszinteség. Az óvódás hozzáállást nem díjazom semmilyen emberi kapcsolatban, legyünk felnőttek és könyörgöm... egyenesek.
Nincsen annál rosszabb, amikor úgy jössz rá arra, hogy már nincs valakinek szüksége rád, hogy egyszer csak nem keres többet. Ez egy párkapcsolatban is mély és fájdalmas sebeket hagy maga után, amit az időn kívül a barátaink segíthetnek begyógyítani. Amikor azonban egy számunkra rendkívül értékes és fontos barátságnak szakad így vége, akkor kire számíthat az ember? Ha épp nincs mellette egy hű társ, akkor ki segít feldolgozni azt, hogy egy "életre szóló barátságnak" van vége?
Érthetetlen és ismeretlen okok miatt az egyik fél nem keresi többet a másikat, egyszerűen már nem ő az, aki támaszt jelent a számára, de ezt közölni nem hajlandó, inkább elsunnyog a nagyvilágba, ahelyett, hogy kimondaná "nincs többé szükségem a barátságodra". Meddig kell, hogy kapálózzon a másik, hogy végre magától rájöjjön arra, hogy dobva lett?
Kérdéseim a témával kapcsolatban kifogyhatatlanok. Éppen ezért nem is kívánok többet feltenni. Egyszerűen csak elfogadom, hogy egy újabb nagyszerű barátságot tett tönkre az idő és a változás szele. Hogy miért? Örök rejtély marad. Ezennel elengedem, hiszen többet tenni nem tudok. Inkább igyekszem több időt tölteni azokkal, akiknek úgy érzem, igazán fontos vagyok. És számíthatok rájuk én is úgy, ahogyan ők rám. Talán idővel majd ezek is elsüllyednek az emberi kapcsolatok örökkön örökké háborgó tengerében. Talán megmaradnak. És az igazán ritka és megbecsülendő, nagy szerencse.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése