You picked the wrong flower.

I'm tired of you kickin' the dirt, just want the dust to settle.

"Hát lehet téged elfelejteni?!"

Az egész szombat este azt bizonyítja, hogy nem. Összefoglalhatatlanul sok dolog történt, mocsok jól éreztük magunkat és a buli egyszerűen nem akart véget érni...

Csak a vágy alaktalan szirénahangja hajt a dögre vad hiénarajt..

 

Az úgy kezdődött, hogy semmi kedvünk nem volt megmozdulni. Aztán csak összeszedtük magunkat és felültünk egy buszra, ami átvitt Gyulára. Már a buszon komoly alkohol elvonási tüneteket produkáltunk - bizonyos okokból kifolyólag.

Gyulán kihagyhatatlan hambi már Szilviékkel, aztán egy kötelező Peti-Liviusz-nememlékszemki tali. Mert fákkjee, azért. Szereztünk némi vodkát, és indulhatott is a buli. Kegyetlen jó volt, végre nem zavart semmi - higgyétek el, ez elég nagy szó az adott körülmények közt! -, és nagyon nem akartuk, hogy vége legyen. Viszont az este még annyi meglepetést tartogatott, hogy így utólag bánja a fene, hogy nem a koncert volt az egyetlen nagy durranás. KisViviék képet szerettek volna  Tibivel, úgyhogy vártunk egy darabig, amíg Peti kiszabadította a srácokat a rajongók karmaiból. Közben én ismét alkohol után sóvárogtam, úgyhogy elmentem körülnézni. És mit találtam? Zolika vigyorgott a Magnás kocsi mellett. Villámgyorsannagyonügyesen összeraktam, hogy hát persze, hogy itt van, aztán puszi-puszi meg jajdejóhogylátlak, meg ki ne hagyjuk a mákpálinkát. Isten őrizz! Visszamentem a csajokhoz, meglettek a képek is, meg a szokásos agymenések, aztán mákpálinkára fel!

Odacsapódott Peti is, akit nem érdekelt, hogy a kisbusz otthagyta. Majd Faszi és Fefe is előkerült, akik meginvitáltak a kolbászfesztre majd októberben. Mondták, hogy hamarabb jönnek majd és szívesen látnak minket némi viszkiii elfogyasztására. Hát lehet erre nemet mondani?

Petit letettük a szállásnál, megkaptuk cserébe a borát, amit elfogyasztottunk a földön ülve. Aztán csak leesett, hogy Tibi velünk szemben ül harmadmagával. Odaköszöntek húszmilliomodszor, mi meg Szilvi apukáját zörgettük, hogy ugyan vigyen már be Csabára így hajnal kettőkor. Amíg vártuk elkészültek a kötelező részegképek is, majd hirtelen felindulásból kitaláltuk, hogy Sörbár.

Onnan meg már miért ne Babylon?!

You blocked me on Facebook, now you're going to die.

 

Mindenkivel találkoztam. Mindenkivel ittam. Nem is tudom milyen zene szólt, nem is számított, csak jól akartam magam érezni. De nem éreztem magam jól. Hanem fantasztikusan. Nem érdekelt hol a határ, vagy hogy mikor kellene hazamenni. Hogy ki mit hall és ki miért sértődik meg. Azt csináltam, amit akartam, no limit, the world is mine. Megismerkedtem egy csajjal, odacsapódtam, aztán zajlott az élet tovább. Esküszöm ezután egyedül fogok járni bulizni. Nem számít, ha valaki nyűgös, fáradt, rosszul van, csak az, hogy én bulizzak. És buliztam.

Nem kell hozzá pasi, hogy jól érezze magát az ember. Azok csak azért vannak, hogy legyen kivel koccintani. Magasról tettem rá, hogy hogy nézek ki, hogy mi van rajtam, hogy ki van ott. Az, hogy világosban érek haza, már kezdettől fogva nem is volt kérdés. De hogy melegben...

Négyig alukáltam vasárnap, aztán jöttek Spenótért. Ment a nagy képfeldolgozás este, mindegyik atombrutál lett, így nem is szaporítanám tovább a szót, csak elköszönnék az egyikkel, sziasztok ^^

badum tss :D

-We belong together.. like Romeo and Juliet.. like Lois and Clark.. like Batman and Robin.. like Tom and Jerry.. like..

-Baby, I think we're more like Jekyll and Hyde.. and I'm not the psycho one here..

After all that we've been through, I know we're cool

Érdekes este van a hátam mögött, és még csak most kezdődik a hepaj... Nem is a "buliról" szeretnék szólni hozzátok felebarátaim, hanem valakiről, akit már rég elfeledtem, és arról az emberi kapcsolatról, amitől újra tizenötnek éreztük magunkat múlt éjjel.

Félreértés ne essék, szó nincs semmiféle szerelmi ügyről. Sem most, sem  anno. Így hét évvel (te jó ég!!!!) a történtek után, félmosollyal az arcunkon csak úgy fogalmaztunk, hogy barátkoztunk. És hogy milyen jól tettük!

Sosem értettem, hogyan csinálják mások azt, hogy akármi történik, jóban tudnak maradni, barátként tudnak tekinteni egymásra. Most már értem. Idő. Semmi több nem kell hozzá.

Nosztalgiáztunk picit, nagyokat nevettünk és rácsodálkoztunk, hogy hogy felnőtt a másik. Senki nem emlékszik már, hogy miért nem beszéltünk évekig, és mindketten tudjuk, hogy ezután sem fogunk.  De ha megint egy társaságba fúj minket a szél, nagyon szívesen beszélgetünk egymással, mert ez olyan, mint amikor egy általad kedvelt filmnek hosszú idő után elkészítik a  folytatását és még az is nagyon jó - csak máshogy. Örültem, hogy ott van még az a tizenéves fiú legbelül, akármennyire szanaszét dobált mindenkit az élet és akármennyire úgy tűnt messziről, hogy már rég elveszett.

Egy szóra sem érdemes kis lelkifröccs volt ez tegnap éjjel, de valahogy  mégis úgy érzem, hogy nem véletlen az, hogy éppen most találkoztunk, még akkor sem, ha ezután a bejegyzés után kb már el is felejtem az egészet. Jó volt emlékezni, hogy milyen volt a tini Vivike, és hogy milyen  rögös volt az út azóta. Nem mintha ez már a cél lenne...

Gizimama

Másodszor látogattam el hozzá Makóra. Célom csupán annyi volt, hogy tegye egy picit tisztába az agyamat, és erősítsen meg, hogy jó döntéseket hozok. Szerencsére ez így is történt, bár még mindig elég szkeptikusan állok ezekhez a dolgokhoz.

Azt, hogy pontosan mit mondott, nem kívánom megosztani senkivel, csak rám tartozik. Meg rá, nyilván. De ő úgyis tud mindent előre, nyilván. Jó úton haladok, még akkor is, ha most kicsit ingoványos a talaj. Hétvégére már úgyis újra harmincfokokat mondanak, olyan meg nincs, hogy a nagy kánikulában ne száradjon fel a mocsok, amit az elmúlt néhány nap termelt. Aztán száraz talajon, betonbiztosan lépkedhetek tovább előre a nyúlcsapáson.

Apropó nyúl... Ma érkezik hozzám Spenót, a lógófülű törpenyúl, akire vasárnapig fogok vigyázni. Micsoda mulaccság lesz itt kérem! :D Nosztalgiázok egy picit, néha hiányzik még a két kis lükém, Pici és Márkó.

Na és közben meg is érkezett, mert ezt írom vagy két órája :D

Minden csodásszépségeset kívánok mindenkinek, mentem jáccaniii ^^

Szerelmes vagyoook - minden nőőőbeee...

Ki akartam írni Facebookra, de aztán rájöttem, hogy háhh! van nekem blogom is.

A legszörnyűbb ezekben a férfiakban, hogy tényleg mindenki kell, akit már nem kaphatnak meg. Esélyük nincs, de annál jobban csorog a nyáluk.

Például hónapokig szívatja szerencsétlent a nő, elhiteti vele, hogy rózsaszín vattapamacsfelhőkék csillámporral, eperillattal, meg hát báránybőrbe bújtatva, aztán megálljt int. Kapálózik még az idióta, hiszen szegény lány fél szeretni, mert hát őt otthagyták az oltár előtt! - biztos véletlenül... Aztán felköti a gatyáját emberünk és befizeti magukat egy közös nyaralásra, mert a nőnek az kell! Természetesen arról senki nem szól egy büdös szót sem, hogy a csaj már rég mással hál és egy percig nem gondolta komolyan. Meg sehogy sem. Aztán eltelik egy pár év, a srác elveszíti az utolsó értékelhető dolgot is az életében, de még mindig kellene neki az a nő, aki már rég elfelejtette áldozatunk nevét is.

De ő kell. Meg igazából bármelyik, aki le se szarja. Az, akivel éppen van, hát az meg van. Elérhető. Túlságosan is.

Tulajdonképpen minek ír már megint? Mit lájkol már? Hagyjon már békén! És hogy néz ki? Hm.. de mindegy, végül is van. Egy körre holnap is jó lesz. Hú de milyen jól néz ki Rozi! Talán most pont nincs is senkije. Úú Julika meg most töltött fel új képet, atyaég de szexi! Ja, de van barátnőm... De hogy néz ki? De van. Majd a héten felhívom, hogy lenyugodjon. Addig meg írok Bözskének, hogy miújság. Mert ő is tök jól néz ki, mióta nem vagyunk együtt. Miért is nem működött köztünk? Lehet, hogy ő az igazi. Vagy a Gizi. Húúú a Gizinek is talán nagyobb a melle, mint anno. Őt is lájkolom, holnap úgyis ott lesz a koncerten. Még jó, hogy a barátnőm nem. Őt majd felhívom. De jó, hogy ma nincs itt. Bontok is még egy sört...

Hát gyerekek, story of my life.

És akkor csoda, hogy egy büdös szavát nem hiszi el az ember? Nem ma jöttem a falvédőről, de beszoptad, mert nem is tegnap. A szerelmi vallomásoddal meg gyere vissza holnap, ma túlságosan is lefoglal, hogy a szánalmas kis életeden röhögjek.

Lapozzunk. Nem csak mondom, teszem is.

"...csomagold össze a cuccaidat és told fel azt a kis fokhagymapopódat Pestre!"

reggeli mellé Tamarától :D

Johnny.. la gente esta muy loca!

Jelentem hazaértem. És blogolok, mert van mit. Mhmm. Van.

Tags: tegnap, koli, Nóri, Bogi, Margitszíí, vodka, maci, fun, etc.:

http://serawond.blogspot.co.uk/2012/07/epicness-of-epicnessia.html

Nem írom le még egyszer, mert szinte ugyanezt fejteném ki én is. :)
És ráleltem ám Bogiéra is így estefelé, ez meg kiegészíti :))) :

http://lassemista.blogspot.hu/2012/07/gaudeamus-igitur.html
(harmadik harmad :))


Na és akkor...

Hazajöttem és meséltem anyának. Nem akartam, de csak elmondtam neki a frissen szerzett információimat. Megtoldotta ő is, hogy a fene vigye el.

Írtam már, hogy pontosan tudja, hogy mit kell tennie, hogy mégmégmég közelebb... de nem gondoltam, hogy meri is. Mindenesetre tenk gád a biológiáért, így kihagytuk ma a strandot Timikével és ezzel egy roppant kellemetlen találkozást is.

"Egykor szerettelek, de már fél kettő van."

Most egy kicsit megint begubózok, helyreteszem a zagyam. :) Aztán várom a kirobbanó jókedvet, mint a messiást. Valamit már csak élvezni fogok lassacskán... Az nem lehet, hogy nem. Ja meg kerülöm a danger zone-t...

WHAT THE FUCK??

Jaj ez meg annnnnyira cuuuuukiiiiiiiii ^^  :

Princess of China..

Ahhoz képest, hogy esélytelennek tartottam, hogy a héten blogoljak, csak sikerül minden nap írni... Mondjuk nem csoda, otthon úgysem beszélhetek azokról a dolgokról, amik itt történtek, viszont elég felkavaró volt itt lenni ahhoz, hogy ne írjak róla.

Ma megyek a koliba Nórihoz és Bogihoz, már alig várom! Bár egy kicsit tartok is tőle, mert eddig kb 2 ember volt, akin láttam, hogy egyáltalán érdekli, hogy itthon vagyok. Nem valami kellemes érzés, de igazából engem sem hat meg, nem most van ilyen először. Sőt, lassan betelik a polc az irántam érdektelen érdekbarátokkal.

Még mindig nem tudtam feldolgozni Kitty szavait... Nem tudom, mit képzel ez az ember magáról, hogy mi jár a fejében, amikor ilyeneket csinál. Tegnap is alkotott, csak hogy el ne felejtsem ám, hogy neki én vagyok az igazi. Azt tanították a szüleim, hogy ezt onnan tudhatod, hogy valaki kedveli egy két évvel ezelőtti kommentedet Facebookon. Persze nem hülye ő, nagyon jól tudta, hogy ez az, amit látni fogok. Hasztalan. És felesleges. Csupán arra jó, hogy visszahozza a haragot, ami szépen, lassan az egy év alatt elmúlt. Nem örülök neki, mert még mindig van két fázis, amin szeretnék már túl lenni, és a középső lenne pont a legdurvább, úgyhogy most kezdhetem előről, köszi.

"I could've been the princess, you'd be the king,

Could've had a castle and worn a ring,

But no, you let me go."

Tamara

Úgy kellett ez a beszélgetés, mint egy falat kenyér. Te megértesz és nem bírálsz, ha elmondom azokat a gondolataimat is, amiket másnak nem merek. Muszáj volt beszélnem ezekről a dolgokról, és te nem ijedtél meg, nem állítottál le, nem szóltál közbe, hogy hülye vagyok. Pontosan tudtad, hogy hogy érzek ezzel kapcsolatban, és segítettél megoldást találni. Köszönöm, hogy vagy.

Ez itt a reklám helye, utolsó bejegyzés.. KO:
http://tamarandarin.tumblr.com/



..you stole my star..

Azért ennek a nyomi hétnek is volt értelme itt Pesten: rájöttem, hogy annyira tudok még szarul lenni, hogy értelmetlen lenne visszafordulni Pepéhez, mert csak még jobban megbántanám. Arra is, hogy ezt nem akarom soha többet érezni. Még arra is, hogy nem akarok együtt lakni senkivel, akivel azt hiszem, hogy csúcsszupi lenne, mert csak csalódnék. Lehet, hogy foreveralone, de legalább megkímélem magam egy újabb kis haláltól.

Azért ezt nem gondoltam volna, amikor hazajöttem. És a legszomorúbb az, hogy sajnos még így sem hiszem el egy szavát sem.

"So you do your best to show me love, but you don't know what love is..."

I think we're having emergency.

So what am I without the flames?

Hagyd abba. Kérlek.

... meanwhile in Budapest ...

The ugly truth

"The world keeps on getting smaller and smaller and everything comes back full circle, full circle..."

Azért is szeretek Anettéknál lenni, mert úgyis megtudok valami olyat, amiről addig fogalmam nem volt. Jók ezek az éves közös nyaralások az ellenséggel, főleg az, hogy az embernek ilyen szókimondó barátai vannak. Aztán akinek kell, az úgyis betört fejjel végzi. Örülj, hogy te megúsztad ennyivel, én nagyobbat repültem tavaly... ha ha ha szóvicc... 

 "Az egyetlen nő, aki nem csak itt mozgat meg."

...   Anyád hogy van? Kicsit elkéstél ezzel. This bullshit's so last year. Inkább még visszafekszem, nem bírom a drámát. Nem értek a lovakhoz.

Sokkal szabadabb

Délután megyünk végre Pestre. Felkísérem Pepét, majd ki a reptérre, aztán körbelátogatok mindenkit. Jó esély van rá, hogy most egy hétig nem írok, max, ha nagyon unatkoznék... :D aha... biztos fogok :D ez Budapest nyáron!! :)

How'd I get so faithful to my freedom? A selfish kind of life.

Olyan írhatnékom van, hogy az hihetetlen. Szóval most idevetem az összes gondolatomat, hogy utána zavartalanul élvezhessem az esti Csík koncertet a Városházin. :)

Napok óta lebeg a szemem előtt a kis pesti albérletem képe. Ami nincs. De lesz. Tavaly nyáron, amikor egyedül maradtam, jövő, társ, célok, álmok, minden nélkül, csak azzal tudtam nyugtatni magam, hogy legalább maradhatok Pesten. Azt talán még nem írtam, hogy nagy szerelmem lett a város az évek alatt. Egészen pici korom óta járkáltunk fel, mert elég sok rokonunk lakik ott, vagy körülötte, meg kirándulni is szívesen mentünk fel. Aztán kicsit később anyával vásárolgatni mentünk Pestre, majd áruért mikor melyik csabai boltnak. Aztán az egyetem miatt felköltöztem 2009-ben, azóta elválaszthatatlanok vagyunk :) Jó, persze közbeszólt egy év Corby, de az kényszerkatapult volt...

Szóval kitaláltam egy icipici albérletet, amivel nyugtattam magam, hogy ha ügyes leszek, az enyém lehet. Most újra ez a cél, szeretnék majd egyedül lakni, megállni a kis málnakeverőimen, ha már így alakult.

Így... hát a mostanit én alakítottam, az igaz. Nem akarok senkit kitenni annak, hogy én még mindig nyomi vagyok. Majd ha egyszer elmúlik ez az égető érzés, és az a tompa nyomás (ha van ilyen...) is, ami utána jön, és meglesz az, amit kitűztem magam elé, na majd akkor beengedek valakit az életembe, de most még nem. És a közeljövőben sem. Közel sem vagyok még olyan állapotban, mint ahogy gondoltam. Szerencsére már visszafelé nem tekintek, ott minden felégett, de olyan szinten igénylem azt, hogy csak én legyek, hogy magamnak bizonyítsak, hogy szinte beleremegek. Megrémiszt az, ami előttem áll, nem tudom lesz-e erőm végigcsinálni, de mennem kell, mert itt túl közel vagyok a tűzhöz.

"A távolság megköveteli a közeledést."

Olvastam ezt 2010 tavaszán, és közeledtem. Engedtem annak, aminek már akkor sem lett volna szabad. Ami csak még nagyobb mélységekbe lökött, amikor már amúgy is darabokban hevertem a földön. És most, amikor ugyanaz a szitu, amikor szinte minden ismétli önmagát, csak arra tudok gondolni, hogy a közelség mennyire megköveteli a távolodást. Mennem kell innen, magasabb szintre kell helyeznem mindent, hogy egy igényesebb életet élhessek. Nem egy olyat, ahol az egyik rosszból a másik karjába borulgatok saját hibáimból kifolyólag.

Aztán eszembe jutott a világon a legszerencsésebb és egyben a legnyomorultabb lány is. Meg, hogy miken mehet keresztül. Mennyi vattacukros szivárványon és közben hány mocsárba süllyedhet bele. Szerencsére ez ugye nem az én gondom, mégis... valahogy ezen jár az agyam. Túlpörög, mondtam tegnap.

Na meg insane... beteg az elmém... Tegnap néztünk a gyerekekről régi felvételeket. Bizseregtem, hogy mennyire babát akarok. De aztán eszembe jutott, hogy ahhoz pasi is kéne, aztán már egyből nem akarok. Eddig egyetlen egyszer éreztem úgy, hogy elég stabil vagyok hozzá, hogy akár jöhetne is, wonder when...

Természetesen örülök neki, hogy nem úgy lett - mármint nem annak, hogy baba helyett inkább meg lettem csalva, just for fun :D -, de vajon lesz-e még úgy? Akarok-e majd még valakitől valaha annyi mindent, mint tőle? És vajon kapok-e még valakitől olyan keveset - vagy úgy is kérdezhetném, hogy egyszer még elvesz-e tőlem valaki mindent?

Az meg a másik, hogy nem adom oda. Nagyon nehéz ez nekem, és most úgy érzem, hogy nem fogok már úgy szeretni, mint akkor. Nem tudok és nem is akarok. Azt mondják, hogy mindenkinek egy nagy szerelme van az életben. Akkor jó, nekem megvolt, pipa, most már ideje a fontos dolgokkal foglalkozni. Nem, nem teszem úgy túl magam rajta, ahogy azt elvárják. De jól vagyok, a boldogságom most nem ettől függ, minden rendben lesz. Nem megyek bele semmibe, nem alkuszom meg, köszönöm szépen, jó lesz nekem egyedül.

Tiszta összefüggéstelenül írok. Meg már túl sokat. Nem akartam ennyire kiadni magam, de ezekről nem beszélhetek senkinek, mert azok visszakérdeznek. És egyből azt, hogy "de még szeeereeeteeeeed?". Nem. "De visszamennéééél hozzááá?' Nem. Nincs az a pénz. Csupán arról van szó, hogy elmúlt a harag. Tudtam, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik, és éppen ezért nem tévesztem össze azzal, hogy jajtutimegintszerelmesvagyokbelé. Csak mindenki meglepődik, hogy már nem anyázom. De tök vicces fejeket tudnak vágni, mielőtt szóba hozzák. :D

Fú, na ez bőven elég lesz róla, összesen. Szóval mindent a lakásért, apait-anyait bele, aztán hadd szóljon. Csodásvarázslatosgyönyörű életem lesz, egyedül. :)

Össze tudom ám foglalni a fentieket pár percben, érthetőbben is:

Fm 66.6

"Nézlek téged és magamat látom,

Holdfény tőrömet a szívedbe mártom,
Majd magamba döföm, a létet ellököm,

Aztán bamba fejjel megint a sorsot várom.
Mielőtt adnál, te kétszer is veszel,

a pokol tüzében is győztes leszel!
Ha eleged van, még kérsz - ez rád vall,
A gonosz meg röhöghet teli pofával."

Surprise! You're dead.

Híjjazannyát :D Érdekes experience, amikor a most recent exed jelenlegi barátnőjének a blogjára tévedsz tök random. Kicsit beleolvastam, bevallom férfiasan, de nem bánom, tök furi volt. Most már nem csak egy név, meg egy facebook profil, hanem személyiség, akit izgalmas volt egy hangyabokányit is megismerni. Na meg az, hogy olyan, mint én 5 éve :) ...többé-kevésbé. Mondtam, hogy itt cikáznak ezek a szellemek, basszameg! Elő a chemotoxot! :D

Na de back to life, back to reality, megyek az ikrekhez, némi hamupipőke-koktél elfogyasztására. :)

autocorrect: közben leesett, hogy tk. Pepe már nem a barátom, vagyafenesetudja, de nyilván nem rá gondoltam, hanem arra, akinek a nevét abüdöséletbensoha nem fogom ide leírni. :)

Thinking's a headache - that's why we avoid it

Minél kevesebbet agyalok, annál kevesebbet aggódok, és ezzel egyenesen arányosan csökken a fejfájásom is. Elméletben gyönyörűen működik, de a csúf igazság az, hogy mocskosul fáj a fejem. Túlgondolkodom magam itthon, az a baj. System error.

Vasárnap érkezett Pepe, egyből hozzám jött. Illetve már hétfő hajnalban, de ez nem is fontos. A lényeg az, hogy azóta minden este velem aludt, én meg megint hozzászoktam. Ma Pesten van Csepóval, buliznak, én meg nem tudok elaludni. Elmentünk a csajokkal mászkálni, de már ez sem köt le. Jó volt velük, de már nem a régi. Meg hát konstans fáj a fejem, nem is tudom magam olyan jól érezni.

Gondolkodom, mi mást tehetnék. Hogyan tovább, merre arccal... eddig semerre. Hullámzunk megint, egyszer nagy a szerelem, aztán megint egymás agyára megyünk. Nem könnyű ezt lezárni, pedig be kell valljam, azt hittem, az lesz. Hogy hiányozni fog, de megkönnyebbülök, ha már nincs. Nem így történt. Nagyon különleges az, ami köztünk van, nem találkoztam ilyennel eddig, még az ismerőseim körében sem. Ettől a macska-egér kapcsolattól viszont elég sűrűn előjön a migrénem, ami nem kerül fel a pro oldalra, nyilvánvalóan.

Hogy ne legyen egyszerűbb, már megint kísértetek garázdálkodnak az életemben. Félvállról veszem, kisebb gondom is nagyobb ennél, de nem akarok egyszer majd nagyon megijedni tőlük, úgyhogy inkább felkészítem magam a legrosszabbra. Nem hiányzott, hogy finoman fogalmazzak, még ha hízeleg is picit a kis rongyos egómnak.

Van még egy pár jó napunk együtt, de esküszöm nem tudom mi lenne a legjobb. Anya folyamatosan kérdezgeti, hogy dehátmiért, dehátazért, mert majdénazt tudom. Nem? Nem. Vagy hát nem tudom. Okkal jöttem el Corbyból, tőle, és most sem érzem úgy, hogy el tudnék dobni mindent érte. Lassan viszont már nem is lesz mit eldobni. Amikor cukorfalat, akkor legszívesebben felképelném magam, hogy miért vagyok ilyen hülye, de amikor okosan csőlátású, akkor őt, de nagyon.

Szóval napok óta fáj a fejem. Egyik percben repjegyen, a másikban pesti munkán gondolkodom. A legjobb lenne viszont egy hosszút aludni, hogy tiszta fejjel, fájdalom nélkül el tudjam dönteni, melyik lenne a megfelelő. Persze csak addig, amíg még van választásom. Vagy ha akarom egyáltalán, hogy legyen...

Leltár miatt zárva

Hát fekszek. Ahogy megígértem. Nagyonrettentőügyesen összeeszkábáltam egy házi permetezőgépezetet, ami nyomatja rám a hideg párát, ahogy azt kell így hatvanezer fokban. A felfázásom javul, a hiányérzet múlik, de ezúttal biztos vagyok benne, hogy csak azért, mert egyre közelebb jár Pepe.

Ma nem vagyok kíváncsi senkire. Na nem mintha olyan sokan keresnének... Láttam valamit facebookon, hogy Nettike beülne valahova Krisztivel és velem, de mire megnyitottam volna, a poszt törölve volt. Hát... nem bánom. Jó nekem itt a mostmárhűvös szobában.

Közben csak pisilni járok ki néha, és minden egyes alkalommal meglepődök, amikor a tükörbe nézek. Kedden levágattam a hajamat, vállig sem ér, és most kezdett el tetszeni. Nem tudom, eddig hogy nem szántam rá magam, sokkal egyszerűbb, jobb így. Bár én mindig, mindent bonyolítok, úgyhogy ez lehet a magyarázat...

Ma leadtam a kolijelentkezést is, hogy csináljak valami hasznosat, ha már remetéset játszok egész nap. Várólistás vagyok, innentől Nórin múlik minden. Ő mondta, hogy segít bekerülni, amilyen gyorsan csak lehet - tavalytól a diákbizottság tagja, tenk gád. Bár őszintén szólva hidegen hagy minden, ami az egyetemmel kapcsolatos. Ha lesz, lesz, ha nem, nem, enyém a világ, ójee.

Most írt egy régi kolis ismerős a fb falamra, hogy mi újság velem, stb. Az egyik, amit nem értek, hogy miért a falamra, a másik pedig, hogy amíg ott voltam 24/7, le se tojt. Én sem kerestem, de most sem csinálok úgy, mintha nagy barátnők lennénk. Hjaaj, emberek...

Most ennek vagy az lesz a vége, hogy egy naaagy antiszocgombóc leszek, vagy az, hogy elbutulok, és elkezdek táncolni az itthoni ritmusra... livinlavidaloca! Mondjuk nem tudom melyik a rosszabb... Nem akarok már más lenni, mint amit az elmúlt évek bicskája faragott belőlem. Én nem olyan vagyok, mint ők, ezt most így visszatérve látom csak. Nem mondom, hogy jobb lennék, azt sem, hogy rosszabb. Csak... nem olyan. Talán komolyabb... - és ezt sem pozitívumként szándékozom idehencegni.

Lehet, hogy nekilátok valami új körömdizájnnak, ha már ennyi szabadidőt csináltam magamnak. Kellene valami vidámabb, ha már ilyen jó nyári hangulatom van. Az viszont mindig feldob, ha van egy napom magamra. Ez mindig is a kedvenceim közé tartozott, úgy becsillagozva. Amikor azt csinálok, amit akarok, magammal foglalkozok, gondolkodhatok az élet nagy dolgairól kedvemre, zavartalanul, majd levonhatok valami buta konzekvenciát, aminek köze nincs a gondolatmenethez, és mosolyogva nyugtázhatom, hogy "ezt is megoldottuk, még sincs este". És az enyém ez a nap, nem adom oda senkinek. Folytatom is, mindenki más pedig jöjjön vissza holnap, ma megszűntem létezni. :)

_________________________________________________________________

-Melegem van.. Állj elém és mondj valamit!
-Miért?
-Mert hidegen hagy.

Iiiiigen, ma is sziporkázok... :)

Körfön mindig sírok

Hajnal kettőkor hazaslattyogni, mint a háborút vesztett katona... szép teljesítmény, fiam. Begyulladt szemekkel néztem a csillagokat, hogy vajon merre... Nem mondták meg. Még úgy mentem volna... még valamerre... gondolkodni... sírni. De túl beszari vagyok ilyen sötétben egyedül mászkálni.

És folyton eszembe jutott ezen a 15 perces szakaszon, hogy milyen jó lenne most vele hazamenni. Hogy milyen jó lenne, ha lebaszna azért, hogy ittam. Azért, hogy kimozdultam. Vagy valamiért. Hogy elmondaná, hogy ugye mennyire nem érte meg Körfre menni. És én ellenkeznék amíg lehet, csak, hogy ne neki legyen igaza.

Pedig mennyire nem érte meg. Nem vagyok én már oda való. Nem vagyok én most sehova való. Nem akarok hülye egyetemista lenni. Nagyképű kis köcsögök, akik azt hiszik, mindent tudnak az életről. De tizenéves sem akarok lenni. Nekik borzasztó! Bénák, nem tudják még, hogy kik is valójában, csak sodródnak, neki-nekicsapódva egy-egy eltévedt 22 évesnek, aki a mögöttük lévő sorban csendben hallgatja a koncertet, és bizonyítva, hogy ők bizony tudják a dalszöveget!

Leginkább egy meghatározatlan akármi lennék most, mindegy is, hogy minek nevezzük, de hadd aludjak el a karjaiban... csak ma este. Minden egyes rossz tulajdonsága hiányzik. Bár elalhatnék arra, hogy engem oszt... vagy  arra, hogy "naugye-minekmentél". Csak a hangjára. A kis izmos karjában. Megvárva - szigorúan -, hogy egy hatalmas puszit adjon a homlokomra, és azt mondja, hogy "szeretlek Vivike".

Hát... ezt elbasztam.

Ráadásul még az exkluzív toalettből kilépve elsüllyedtem egy térdig érő pocsolyában, ami után kénytelen voltam a jéghideg vízzel lemosni a lábam, természetesen ez olyan felfázást eredményezett már mire hazaértem, hogy jöhetett egyből a gyógyszer és a meleg vizes palack. Fáj. És ettől csak még inkább sírhatnékom van. Ki tudja merre jár most... Remélem egyre közelebb. Látnom kell. Még ha az én hibám is. Még ha önző dolog is. Muszáj.

Ezek futkorásztak hazafele az agyamban hajnal kettőkor. Holnap nem megyek. Összebújok Gülüvel és várom a végzetet. Hátha becsönget...

I know you won't kiss my foot, so f*ck you.

Meg kell változnom. Ez így nem mehet tovább. Szörnyű vagyok! Nem csoda, hogy ennyien haragszanak rám. Tényleg. Észre sem veszem, ha megbántom őket. Hihetetlen. Lőjetek agyon inkább. Megérdemlem! Festek egy céltáblát is a homlokomra, hogy "golyót ide, köszi", csak hogy könnyebben menjen. Hát de komolyan. Fujjj!

Na a viccet félretéve; megelégeltem, ha haragudni akarsz, haragudj, majd egyszer mondd el az okát valakinek, aki által visszajut hozzám, ahogy azt illik. Ha menni akarsz, menj, éld az életed, és hagyjál engem békén. Iiiiiilyen egyszerű. Én nem fogok barkochbázni, hogy most éppen kinek mi baja. Zavar valami? Mondd el. Eleged van belőlem? Ne keress többet. Húdenehéz.

Bitch stop talking to me, I'm nice.

Az otthontalanság otthona

Annyi minden történt, mióta hazajöttem, hogy legjobb lett volna naponta írni valamit, hogy ne egy kisregény szülessen belőle. Éppen ezért nem is tervezem, hogy most szépen, időrendben felsorolok mindent, ami az elmúlt napokban történt velem. Ez... ugyanis.. lehetetlen.

Hol így érzem magam, hol úgy. Egy biztos, Pepe nagyon hiányzik. És én is neki. Mindent leír facebookon, ami történik vele, én meg azon gondolkodtam, hogy viszek magammal mindenhova egy adag post-it-et, hogy mindig le tudjam írni, ha valami pepéset látok. Annyira körülötte forog minden gondolatom, hogy amikor péntek éjjel a múlt szellemei kísértettek a kihalt Békéscsabán, végig az járt a fejemben, hogy mikor jön már haza. Haza... hát... Magyarországra legalábbis. Így könnyen túltettem magam az első találkozáson... őő... vele - csak így név nélkül -, felszabadultam, a lehető legjobban alakult minden (számomra), ezt is kipipáltuk. Kezdek újra világosban hazajárni, ez mindig jó volt arra, hogy már csak beájuljak az ágyba, és ne keressek ott senkit magam mellett. De attól még piszok nehéz. Gülükét ölelgetem egyfolytában, simogatom, vele alszok, belé kapaszkodok. Hogy ne kattanjak meg teljesen...

A barátaim megint érdekesen fogadtak, van, akivel még nem is tudtam összefutni, de akivel igen, azzal legalább intenzív volt a találkozás... Békülés, harag, szeretet, csalódás, sírás, nevetés váltogatja egymást, és én megint nem érzem úgy, hogy otthon vagyok. Minden fura, mindenki fura, nagyon sokat változtak - nem mindenki előnyére.

A kis vízműtelepem tegnap éjjel egy eddig még általam nem ismert arcát mutatta, tönkretéve ezzel a nagy bulit, amire mindhárman nagyon készültünk, és tönkretéve az egész mai napot, amit együtt töltöttünk volna nálunk a kertben, a kismedencében. Fura, mondom én.

Remélem, egy kicsit javul ez az egész, igyekszem én tenni érte, de most nagyon úgy érzem, hogy nincs kedvem hozzá. Itt lenni, Pesten lenni, Angliában lenni, lenni. Túl sok minden történt.