Számba veszek egy vízipisztolyt, megeszek hét levél C-vitamint, száz kört futok a ház körül

segítség!

Just... remember.

It's never easy to be chosen, never easy to be called
standing on the frontline when the bombs start to fall
I can see the heavens, but I still hear the flames
calling out my name

I can see the writing on the wall
I can't ignore this war..
At the end of it all
Who am I living for?

What kind of...

controlled chaos???

Én szóltam előre...

If that's all that it takes...

Elérni a céljainkat. Megvalósítani az álmainkat. Boldogan élni, amíg meg nem... Mindenki erre vágyik, nem? Egy életen át azért küzdünk, hogy elmondhassuk: sikerült. Minden lehetséges utat bejárunk, ami csak egy kicsit is úgy tűnik, hogy oda vezet, ahová el szeretnénk jutni. Előfordul, hogy útközben rájövünk, ez mégsem az az ösvény, amin a célba érünk, akkor visszafordulunk, és ha a szerencse is nekünk kedvez, rátalálunk a helyes útra.

A szerencse. Amikor a terv és a lehetőség találkozik. Néha olyan hihetetlenül egyszerűen megkapunk valamit, hogy csak legyintünk egyet, mondván ez biztos nem lehet az, és egy könnyed mozdulattal továbbállunk. De mi is történik ilyenkor? Egyszerűen csak nem hisszük el, hogy megérdemeljük. Úgy vagyunk vele, hogy ami csak úgy az ölünkbe pottyan, az annyit is ér. Valóban így van? Tényleg csak az lehet értékes, amiért vért izzadtunk? Ha egyszer elértünk a célba, az számít, hogy milyen módon, vagy az, hogy végre ott vagyunk? Ki mondja meg, hogy itt a vége, ez az, amit kerestél?

És rengeteg kérdésem van még. Egyszerűen nem tudok dűlőre jutni a témával kapcsolatban. Itt van valami, amit mindig is szerettem volna, pár hónapja nemhogy az orrom előtt van, de az egész életem erről szól, és csak ma vettem észre, hogy tizenéve pontosan ezt vártam. Nem én értem el, nem is mondhatom teljesen a magaménak, de itt van, és benne élek. Akkor ez most a cél? Vagy lesz még egy valódi finish, amikor majd úgy is érzem, hogy igen, ez az? Nem nagy dolog, valószínűleg ha ma nem pillantom meg hulladékszelektálás közben, akkor le sem esik a tantusz, de mégis... Ennyi lenne az egész?

Felesleges küzdeni valamiért, amit minden különösebb erőfeszítés nélkül megkaphatsz. Ha adnak, fogadd el, ha ütnek, szaladj el. De ettől jól kéne éreznem magam? Nem kurvulunk el egy kicsikét minden egyes ölünkbe hullt dolog után? És ha jobban belegondolok, eddig piszok nagy szerencsém volt mindenben. Próbálok nem úgy hozzáállni az élet dolgaihoz, hogy majd úgyis megoldódik, meg majd lesz valahogy, de eddig mindig lett. Tulajdonképpen azon kívül, hogy megtettem azokat a teendőimet, amit egy embernek meg kell tennie élete során (iskolában, családban, stb.), nem kellett semmiért megküzdenem. Jó... relatíve. Alapjáraton elég pozitív ember vagyok (tudom, itt annyira nem látszik), ezért lehet, hogy amire más azt mondaná, hogy "úristen, nem tudom ezt hogy bírtad", azt én mosolyogva végigcsináltam, csak éppen nem vettem észre. Vagy úgy gondoltam, hogy nem is olyan nagy dolog ez. Lehet, hogy azokat a dolgokat kaptam ingyen az élettől, amiket megérdemeltem, csak magam sem hiszem el.

Mostanában nagyon jó lehettem. Úgy néz ki, itt az ideje megtanulni elfogadni. Mindannyian arra várunk, hogy valamiféle jutalomban részesülünk a megpróbáltatásaink során... hát itt van, tessék. De valahogy csak keserű szájízzel tudom elfogadni. Rossz érzésem van, hiszen tudom, hogy én még sokkal de sokkal többet is megtettem volna azért, hogy eljussak idáig. Vagy odáig. De mégis, hülye az, aki nem tud örülni valaminek, amit csak úgy kap. Talán egyszerűbb az, amit valakitől kapunk. Valakitől, akinek van neve és telefonszáma, és meg tudjuk köszönni és/vagy viszonozni. De mi a helyzet azokkal a dolgokkal, amiket tényleg az élet dobott a lábunk elé? Hajoljunk le és vegyük fel? Valószínűleg. Csak egyetlen dolog van, amit ilyenkor nem szabad elfelejteni: hála. Hálásnak kell lennünk azért, ha szerencse ér minket, és cselekedeteinkkel bizonyítani azt, hogy valóban megérdemeltünk. Nem szabad csalódást okozni. Önmagunk miatt.

Ez most ilyen magasröptű lett.

#4

Mikor a legkényelmesebben sikerült elhelyezkedned a fotelban, akkor jön a földrengés.

You make it worth it, you make it all perfect

...és ha mégis mindkét lábunk elhagyná a talajt, azért jó tudni, hogy van valaki, aki fogja a kezünket.