2012. szeptember 30., vasárnap

Xti - kincseim, amik boldoggá tesznek

Most pedig megosztanám Önökkel a vásárlási szokásaimat. Az is elmondom majd, hogy miért. Ígérem érdekes lesz, de aki a tyúkszaros szerelmi életemre lenne esetleg kíváncsi, az kérem most kapcsoljon át a Rosalindára.

Sosem volt pénzem úgy öltözködni, ahogy igazán szeretnék. Vadászom az akciókat, megveszem, amire szükségem van, de ha tehetném, lecserélném az egész ruhatáramat, bármikor. Kivéve egy-két darabot. Ők az én kis kincseim.

Az jellemző rájuk, hogy olyankor vettem meg őket, amikor nagyon nem volt pénzem. Tudtam, hogy nem futja ezekre a darabokra, ezért mindig otthagytam őket a boltban. Aztán egy vagy több velük álmodott éjszaka után mosolyogva pakolom az ezreseket a pénztáros kezébe. Beléjük szeretek. Tudom, tudom, ez is olyan buta vivis dolog. De tényleg képes vagyok beleszeretni néhány ruhadarabba. Folyton rájuk gondolok, nem érdekel semmi, csak hogy az enyémek legyenek végre. Aztán hazaviszem őket, kibontom, csodálom, tisztelem, szeretem. Nagyon vigyázok rájuk és évek múlva is éppen annyira odáig vagyok értük, mint az első napon, amikor még újszagúak voltak.

Amikor 17 évesen járni kezdtem vele, kinevetett, mert iwiw-en már kapcsolatban voltam azelőtt, hogy megismerkedtünk volna. Akkor kaptam anyáéktól a fekete koponyás Conversemet, ami az első szerelmem volt. Persze még tizenéves fejjel hirtelen felindulásból úgy gondoltam, hogy ezt világgá kell kürtölnöm és a legjobb módja ennek, ha egy közösségi oldalon teszem. Azóta a ruhatáram és én is rengeteget változtunk, többek közt megtanultam magassarkúban járni. Ennek örömére dobtam a tornacipőket, már csak akkor hordom őket, ha elszaladok valahova vagy épp nincs zárt cipő a közelben.

Így jutottam el odáig, hogy nem is tudok már ellenállni nekik. Legutóbbi szerzeményem történetét nyomon követhettétek, viszont lenne még egy gyönyörűség, amiről szólni kívánok.
Utolsó angliai napjaimon vásárolgattam még, mert miért ne. Többnyire ajándékokat, de betévedtünk a TK Maxx-be is, ahol mindig találni akciós kincseket. A kint eltöltött majd' egy évem alatt nekem nem sikerült beszereznem onnan semmi említésre méltót, bezzeg az utsó héten... mikor máskor...

Xti magassarkú £16.99-re leárazva, utolsó pár, 36-os. Nem hagyhattam ott! Bőr, bézs, platformos, cuki. Azóta elválaszthatatlanok vagyunk. És hogy miért is írok most róla? Mert ma boldoggá tett. Tudtam én, hogy el kell hoznom magammal.
Vízilabda meccsen voltam ma este, de mivel tegnap éjjel buliztunk, nem éreztem az energiát ahhoz, hogy különösebben kiöltözzek. És akkor az atléta + farmer kombóhoz felvettem ezt a tüneményt. És jól éreztem magam. Elég egy pár dögös cipő ahhoz, hogy mínuszból pluszba forduljon az ember lelki ph-ja. Tipegtem, kopogtam, kényelmes volt és feldobta az összképet. Ilyenkor elfelejtem minden búmat-bajomat és örülök annak, hogy vagyok és hogy az vagyok, aki vagyok. Igaz-e?!

Holnap valami olyasmit fogok csinálni, amit már régen nem. Illetve nem is tudom, hogy csináltam-e már ilyet valaha. De mikor, ha nem most? Részletekbe majd utána mennék bele, mindenesetre érdekes lesz, az tuti. És már tudom, hogy melyik pár kincsem fog dobni az önbizalmamon pár órán keresztül. :)

2012. szeptember 27., csütörtök

I'm under construction, everyone! So you have to mind the mess, I'm under some construction..


Ile d'amour illatú...

Most pedig megmutatom, milyen az, amikor a környezetem kiakad: ilyen.

Abszolút egyetértek vele, minden egyes szavával. Bár én nem kapcsolatot keresek, hanem valami teljesen mást, a függőség mégis igaz. Elhiszem, hogy Szonja besokallt tőlünk, ő nagyon élvezi az egyedüllétet. Én is élveztem, egészen mostanáig.

Mi történt?

Nem tudom. Nem egy kapcsolat hiányzik, csak pont az a része, amit ő is leírt, hogy kellenek a bókok, kalandok, stb. Visszajelzések, hogy dagadjon a mellünk, ha már ránk nézhetnek, nézzenek is ránk!

Na de... kedd este jól éreztem magam. Nőnek. Igazi nőnek. Pedig farmerban voltam, pulcsiban, piros bőrdzsekivel. Két dolog mégis akkorát dobott a komfortérzetemen, hogy magam is alig akartam elhinni.
Emlékeztek a cipőre? Megvettem. Olyankor veszem fel, amikor tudom, hogy csak rövid időre szaladok el valahova. Ebből általában az lesz, hogy egész nap abban járom a várost. Nem baj, ideje átszokni a magassarkúra, nagyon régen hordtam már. Ez egy nőnek alap. Szerintem.
Szóval ő volt az egyik segítség. Felveszem és a legjobb nőnek érzem magam a városban. Varázserővel rendelkezik.

A másik pedig... A parfüm. Szerintem az ember örökké keresi a tökéletesen hozzá illő illatot. Legalább olyan nehéz rátalálni, mint a másik felünkre, az Igazira (ami szerintem ugyanúgy városi legenda). Jelentem, megtaláltam! Ile d'amour - Fragonard. Ez vagyok én. Teljes egészében.

Gondolom nem lep meg senkit, hogy nem tudom beszerezni. Tamarának van egy pici mintája Franciaországból, amit akárhogy kuncsorogtam, nem kaptam meg. :D Amit sajnos száz százalékig megértek. Ez kincs. Ma rákerestem ebay-en, 20 fontért lehet vásárolni egy hatalmas 8 milis kiszerelést. Nincs 20 fontom. Várom az adóvisszatérítést kitartóan, bár van egy sanda gyanúm, hogy feleslegesen.

De a lényeg, hogy ahogy tudom, beszerzem. Az illatától igazi nőnek éreztem magam egész este. Nem számított, hogy rám fért volna egy hajmosás is (bár a szárazsampon a barátunk), hogy nem voltam kicsípve, hogy nem voltak pasik - jól éreztem magam a bőrömben. És Tamarával. :) Még mindig rengeteget jelent a barátsága, nem is tudom mihez kezdenék nélküle.

Időről időre elszomorodok, amikor eszembe jut a dolog... de érzem, hogy nemsoká jobb lesz. Azt mondják, hogy a kapcsolat idejének a fele kell ahhoz, hogy túltegyük magunkat a szakításon. Gondolom ez is Szex és New York... :) Na most az vagy másfél nap ( :D ), vagy 1 hónap. Én még azzal is kiegyezek, bár nem hinném, hogy addig fog tartani. Mosolygok, nevetek a lányokkal, nevetek a fiúkon. Az élet szép és a miénk. Kezd beállni az egyensúly is, úgyhogy tényleg nem történt itt most tragédia.

"...holnaptól új csodára vár, de ma még fáj."

De pár óra és holnap.. ;)

2012. szeptember 25., kedd

End credits

Minden darabjaira hullott. Állok a romok közt, meredten tekintek előre, keresem a kiutat. A rendet. A fényt. Hívjuk akárhogy.

Reménytelen.

Talán ekkora még sosem volt a káosz.

Egy újabb vége. Szóltam előre. Fáj. Tompán zavaros a fejem. El akarom felejteni. A szép emlék sem kell. Semmi nem kell. Fáj.

A többi szénám is kusza. Nem tudom, van-e erőm rendbe rakni. Minden sötét.

Semmi nem segít. Erőlködök. Keresem a megoldást, de csak húz le a mélység.


És megígérem, hogy ez az utolsó ilyen sötét bejegyzés.

Úgy tűnik itt leszek még, tumblr-re tervezzük a divatblogot.


De nem nyomasztok tovább senkit.

Minden szép lesz majd. Minden jó lesz. Egyszer véget ér ez az időszak.

És én már nagyon várom.

2012. szeptember 23., vasárnap

Vallomásaim...

 Tudom, hogy régen írtam, és hogy el vagyok maradva egy-két dologgal, de mindennek megvan a maga nyomós oka. Most szépen, sorban bevallok mindent, elolvassa, hazamegy és onnantól kezdve tudja. Na kezdjük...

 

Bográcsparty..


Kedd este történt az incidens. A DB főzött nekünk, én pedig mint fogadott gyermekük, ott segítettem, ahol tudtam (na jó, azon kívül, hogy egyszer elmentünk Nórival bort és hagymát venni, nem sok mindent csináltam, leginkább cigiztem és kortyolgattam az áfonyalikőrt). Elkezdtek szállingózni az emberek, és nagyon jó hangulat teremtődött, jól éreztem magam én is. Sikerült tisztá(bb)ra mosnom magam valaki előtt, akinek okkal lehetett volna meg a véleménye rólam... de nem volt, szerencsére, onnan kezdtük, hogy "szia Vivi vagyok", mert jobbnak láttam.

Viktorunk nagyon finomat főzött, viszont volt, akinek nem jutott. Na az nem én voltam, természetesen. Még a szomszédomét is megettem, bocsi! :D Aztán mulaccság hajnalig, szappanopera és after a konyhában Alex és Kriszti drágaságom társaságában. Mert a pattikuki kecsappal és sárgarépával jó, a törött cigit műkörmös sablonnal kell megragasztani, a talált sör pedig kincs!

...és akkor a baj elkezdődött...


When it all falls apart...


Határozottan kedd este kezdődött. Furcsa dolgok elegye okozta, nem tudnék kiemelni egy olyat sem, hogy na ezért történt... Az i-re a pont viszont biztos, hogy a keddi egórombolással került fel. Nem részletezném, de a csúnyavagyok időszakot kitolta egy pöppet, az fix. Nincs annál rosszabb, mint amikor azt érzed, hogy nem kellesz senkinek. És most egyáltalán nem (csak) a pasikról van szó, bár tény, hogy ők sem tekeregnek kígyósorban kegyeimért.

Szóval elpityeredtem magam együltő helyemben, még jó, hogy Alex és Kriszti ott volt, így nem tartott tovább pár másodpercnél. Persze jöttek a vad tippek, hogy ki miatt, de nem ki és ne gondoljátok már, hogy ha csak ennyi lenne, akkor ejtenék egyetlen könnycseppet is...

Így hát elfojtottam megint, ami másnap reggel csudásan kifakadt. Órákig nem tudtam abbahagyni a sírást, nem is emlékszem mindenre pontosan, csak arra, hogy nem kaptam levegőt. Pánikoltam és olyan mélységekbe zuhantam, amiből még most sem egészen vagyok kint.

Egy telefonhívás segített, bár félve tettem meg, mégis két dologra volt jó: lenyugodtam és már nem gondolom, hogy ilyen helyzetekben őt kell hívni. Segített, az igaz, de pontosan az a dolog múlt el, ami miatt ezt régen párkapcsolatnak neveztük. De azért a célját elérte a hívás, jobban lettem annyira, hogy el tudjam intézni a napi teendőimet. Persze a sulit kihagytam, de hát az már részletkérdés.

Most minden erőmmel azon vagyok, hogy kilábaljak ebből, azt már sikerült elérni, hogy most tényleg nem kell senki. Elszórakozgatok, de hogy én egy percig is komolyan gondoljak bármit is valakivel - a-a.. ki van csukva. Gyere vissza holnap, ma nem hagyom, hogy szórakozz velem!

...és aztán még egy pofon...


Shieße!



Vége van. Már csak azon gondolkodom, hogy kivárjam-e az előre eltervezett október elejét, vagy inkább mondjam ki, mielőtt ő teszi meg. Fúj ez szakításnak hangzik, de mind tudjuk, hogy nem az. Az lehetetlen, sosem volt ez több 3 gyönyörű napnál.

Az egész onnan jött - mondanám, hogy így hirtelen, de ezt csak a vak nem látta előre -, hogy "lesérült" és ezért "térdrögzítőt kell hordania", majd "visszamenni az orvoshoz jövőhéten", hogy megmondja, "szükség van-e műtétre". Jogosan merül fel a kérdés, hogy én ezt miért nem hiszem el. Elhiszem. Sőt.. biztos is vagyok benne, hogy ez így van. De amikor azt mondja, hogy azért nem jön a hétvégén, mert nem tud vezetni, és kocsiba ül és elmegy Münchenbe, valamint amikor jajdefájatérdem, gyere és szeress meg főzz nekem után pénteken és szombaton is elmegy bulizni, akkor az már köszi. Nem arról van szó, hogy póráz. Istenem, dehogy van! Ezt én mind leszarnám, ha az ígéreteit, amiket nekem tett - és amiket nem kértem... ne felejtsük el megemlíteni, hogy ez az egész nem az én ötletem volt - betartaná.

A héten alig írt, amikor pedig megtette, akkor közölte, hogy szeptemberben nem fog tudni jönni a fent említettek miatt. Ezzel sincs semmi probléma, előfordul. Roppant megértő tudok lenni, ha akarok. De jelen helyzetben nem akarok. Józan akarok maradni és letudni az egészet. Ki ő, hogy rosszul érezzem magam miatta? Szóval a gond az, hogy helyette nem ajánlott semmit. Így pedig már annyi okom sincs rá várni, mint eddig. Tudtam, hogy ez lesz, de mégis meglepődöm rajta, hogy mennyire megszakad a szívem...

...majd lépni kellett...


Girls night out


A pénteki egy rózsaszín nap volt. Úgy döntöttem a kedd-szerda-csütörtöki sokk után, hogy ez így nem mehet tovább. Délelőtt Esztivel találkoztam, és ómájgád. Csak úgy dől belőle a pozitív energia! Régen én tanítottam őt, hogy fogadja el magát és örüljön az életnek, azt hiszem ideje visszakérni az órákat. :)

Elkísért a Deákra, ahol megvártuk Nórit. Eszti haza, mi pedig Starbucks, majd New Yorker. Az esti bulira kerestünk valamit, kevés sikerrel. Hazafelé magunkhoz vettünk egy üveg bort, majd elkészültünk. Jött Tamara és Seyda, és mikor már nem voltunk szomjasak, elindultunk a Peaches 'n' Cream-be. Taxival, biztos, ami biztos. Seyda miatt (török) angolul beszéltünk, és úgy döntöttünk, hogy akkor már nem is vagyunk magyarok. Nem is szólaltam meg magyarul egész este.

Táncoltunk, pezsgőztünk, nagyon nagyon jó volt! Aztán megnéztük a Dobozt, ott is hasonlóképp. Ez lett volna a tökéletes csajos este, ha egy bunkó állat nem szól be valami olyat, ami a héten történtek után eléggé kikészített... Megráztam magam, és táncoltunk tovább, de azért bennem maradt a tüske. Rohaggyonmeg...

Jövőhéten mindenképp ismétlünk, ezekért az éjszakákért érdemes élni, méghozzá szingliként élni! :)


Look at all the toys I collected!


Ezt még leírni is szégyellem... regisztráltam tegnap másnaposan egy oldalra... én ennyit még életemben nem röhögtem! Most játszok, bármi jó, ami eltereli a figyelmemet. Egoboost, másra nem is jó, meg minden csoda három napig tart... én ezt már ma meguntam. De nagyon vicces, jó, hogy nem maradt ki az életemből egy ilyen fantasztikus élmény.. :D

Délután pedig kézimeccsre megyek Tamarával, ő dolgozni, én nézelődni. Ezt a hetet úgy, ahogy van el kell felejteni, méghozzá minél hamarabb.


Amira


A csillaggal jelölt rész, amit hétfőre ígértem.

Nagyon sok év után újra találkoztam a nővéremmel. Féltesók vagyunk, de nem kívánok többé ilyen megkülönböztetést tenni. Írt facebookon és úgy döntöttem, hogy ideje találkozni. Ez régen elmaradt, de már mindketten felnőttek vagyunk, úgy voltam vele, hogy miért ne. Így hát felülkerekedtem és irány Kőbánya-Kispest.

Nem volt fura vele találkozni. Olyan, mintha mindig is az életem része lett volna. És megismertem a világ legtündéribb kisbabáját is, Amirát. Nem tudom, hogy létezik-e ilyen, de szerintem megérezte, hogy ki vagyok, amikor meglátott. Bár tényleg hihetetlenül barátságos baba, de valahogy szeretném azt hinni, hogy tényleg tudta, hogy ez most egy nagy pillanat.

Nekem mindenképpen az. 22 év után hirtelen van egy nővérem. Akit utána másnap is meglátogattam, valamint most hétfőn is. Szeretném minél többször látni őket, ha már ennyi évet kell bepótolnunk. Hétfőn például epres tiramisut csináltunk, az is annyira ilyen tesós dolog volt, bár csak sejtem, hogy ez valami ilyesmi lehet.

Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ezután, remélem az életem részei maradnak és ez nem csak egy ilyen gyorsan jött, gyorsan ment dolog. :)


You can change your life, you can change your clothes if you change your mind, well that's the way it goes...


Átalakítom a blogot és az életemet is. Marad minden, de innentől kezdve nem koncentrálok többet a pasikra. Mást állítok a fókuszba, októbertől kezdve ez a divat lesz. Természetesen ha történik valami, azt leírom, maradok én, de nem akarok minden bejegyzésben arról sírni, hogy éppen melyik vert át. És ilyen nem is fog történni, így nem lesz mit leírni.

Egyetlen fiú lehet most az életemben, az pedig Alex. Iiiigen, drágaságom, terveim vannak veled! :) Szeretném bevonni ebbe a divatvonalba, aminek szerintem rendkívül fog örülni. :)

Szerintem nincs is más hátra, mint előre ;)

2012. szeptember 18., kedd

Barátok..

..mert létezik az a nap, amit nélkülük nem tudnánk átvészelni. :)

2012. szeptember 15., szombat

Eközben a felhők felett 3 méterrel...

Négy szó. Ennyi kell ahhoz, hogy egy lányt boldoggá tegyél. Akármennyire utált is eddig, hirtelen elmúlik és minden édes emlék a felszínre tör. Akármennyire is bántottad meg, nem fog rá emlékezni, mert ahogy kimondod ezt a néhány szót, hirtelen újra rázuhan a rózsaszín köd. Hiába gondolt hazugnak, ennél őszintébb még sosem voltál. És az ő szemében is ott ragyog: én is téged.

Boots & boys

Üzenet... 

 

Néha előre látjuk, hogy valaki milyen úton jár és hogy mi lesz ennek a vége. Sajnos nem mindig vagyunk képesek megállítani az illetőt, nehogy hülyeséget csináljon. Főleg úgy kínos, hogy nincs jogunk beleszólni és furán jönne ki, ha mégis megtennénk. Ezért ha még olvasod, csak ennyit szeretnéd mondani: előre nézz, ne fordulj vissza az úton soha! Ott már voltál, átélted, mert át kellett, de mindig csak egyenesen előre haladj és megtalálod a boldogságot.

Nagy szavak ezek így ébredés után fél órával, de mivel neki nem mondhatom el, próbálom itt eljuttatni az üzenetet. Mert azt mondja, hogy nem olvassa, de tudom, hogy igen. Én is olvasnám, mert érdekel. Igen, neked szól.. :)

 

Amúgy meg...

 

Rengeteg tennivalóm van ma, időm meg nem sok, de beosztom, max megint úgy döntök, hogy az egyik fele tulajdonképpen ráér. Inkább teret engedek a világot megváltó reggeli gondolataimnak, hátha jutok valamire. Azért itt meglátszik az esztétika szak, ha máshol nem is :D

Ja igen... nem kaptam üzit, tenk gáád! Legalább egy letudva. A többi még mindig szóra sem érdemes, úgyhogy nem is szólnék most róluk. Viszont tegnap hívott tesóm*, hogy lehet, hogy lenne munka, úgyhogy még az is lehet, hogy nagy magányomat nem egy hímneművel, hanem a másik szenvedélyemmel fogom csillapítani... :) 

Meet my new love:

Élőben még sokkal sokkal szebb. Valami kell, aminek örülhetek, mert most kb csak a suli van, ami sok örömet nem szerez. Elég numb lettem a napokban, a nagy magányos reggel óta nem sok olyan dolog történt velem, ami miatt jobban érezhetném magam. Voltunk a Szimplában (na pl. már oda is szívesen felvettem volna ezt a cipőt...) Szonjával meg Csabával (Bogi barátja), jól éreztem magam, de a nagyon egyedül vagyok érzés csak felerősödött, amikor láttam, hogy az összes jónak mondható pasi mellett egy nőtársam ékeskedik. Így megy ez mostanában... ugye... Pont erről beszéltünk Zitával kint, hogy lassan eljön az, hogy vagy mind foglalt, vagy valami gebasz van velük...

Úgyhogy most megint elkezdek tatarozni, októberben ruhatárat újítok, mert ahogy kinyitom nap mint nap a szekrényt, mindig szomorúan állapítom meg, hogy ráfér. Meg fogok dolgozni a pénzemért keményen, akármi is legyen, mert tudom, hogy a szükségleteimből nem tudok és nem is akarok leadni. Egy kis változás kell most, eljött az idei "csúnyavagyok" korszakom is, de most már tudom, hogy túl lehet élni, el fog múlni nemsoká'. Csak egy picit oda kell figyelnem magamra, hogy ne érezzem úgy, hogy igaza van az agyamnak, amikor ezt traktálja a tükör előtt.

Ez megint egy egyveleg lett, éppen ezért a csillaggal jelöl résznek hagynék egy külön bejegyzést, legkésőbb hétfőig. Megérdemli, hogy újat nyissak, valamint már így sem tudom milyen címet adjak ennek :D

2012. szeptember 13., csütörtök

...but my thoughts you can't decode

Blogjaim... az én kis kincseim. Remek adag olvasnivaló gyűlt össze az elmúlt pár hónapban. Minden nap kattintgatok az immáron könyvjelzőkké kitett kis ikonokra, amik táplálnak és szórakoztatnak minden egyes alkalommal. Ma új kispajtás érkezett közétek, üdvözöljétek szépen Kristófot, rég elveszett barátunkat.

És hihetetlen az a mennyiség, amit képes vagyok elolvasni abból, ami érdekel. Itt a bökkenő... Eltelt az első egyetemi hét, már sikeresen el is lógtam egy órát - esett az eső és nincs esernyőm és hideg van és pont jött a fiam a töltőmért és ... kegyelmezz! -, valamint összegyűlt több ezer oldal kötelező olvasmány is. Ha ez nem lenne elég, ma találtam magamnak konzulenst, Bárány tanár úr személyében - ennek örülünk! -, ami annyit tesz, hogy lassan ideje nekiveselkedni a szakdolgozatnak. Ahhoz meg még egy monteveresztnyi könyv fog társulni a következő hónapokban.

De neeem... én inkább elolvasok bármi mást, csak ne legyen körülötte a kötelező bűz. És még a Snowman-t be sem fejeztem, hajaj...

Egyébként telik ez a nap, takarítok, várom a nagy leltárt, átrendezem a szobát, főzök... mindegy, csak minél hamarabb érjen véget, minél kevesebb akcióval. Egyelőre jól haladunk, nem történt semmi. Azok kerestek csupán, akiktől el is várom. ;)

2012. szeptember 12., szerda

Van, akit szeretnek és van, akit szimplán lehülyéznek

24 órán belül mindketten. A kis drágaságaim. 

"Ha tudnátok, hogy hogy utállak titeket ilyenkor."

És holnap tizenharmadika. Nemegészen 40 perc múlva. Nem akarom. A dátummal már megbékéltem, de nem szeretnék üzenetet kapni semmilyen formában. Fogok. Készen állok, felrajzoltam az ikszet is a szívemhez, hogy ide szúrj. Nem mintha nem tudná magától, hogy hova kell. Azt is pontosan, hogy nem kéne. De meg fogja tenni, mert nem kímél. A tisztelet hiánya és az erőfitogtatás, ez motiválja, semmi más. Én meg majd elolvasom, rágyújtok és törlöm. Begyakoroltam már, történt már ilyen.

Egyetlenegy különbséggel érkezett el idén szeptember tizenharmadika; hogy most erősebb vagyok. Sokkal. Jön, nincs mit tenni és ugyanúgy 24 órából áll, mint a többi nap. De most nem érdekel. Csak és kizárólag az zavar, hogy tudom, mire számíthatok. És szeretném, ha nem kellene ilyesmivel számolnom. Ha mindenki élné a saját életét és megőrizné a szép emlékeket úgy, ahogy vannak. Mindenféle nosztalgiázás meg csöpögős üzenet nélkül.

Talán tényleg nem kellett volna az a találkozás... csak a fene sem gondolta, hogy nem én leszek az, akiben felébred valami. Remélem elég csendes Békéscsaba ahhoz, hogy minél hamarabb elaludjon megint. A láng, a tűz, a szikra, vagy nevezzük akárminek, amiben már nem hiszek.

Hátha nem ír...

Sosem gondoltam, hogy egyszer majd ebben reménykedem.

Hold your head up high, you're never wrong.. somewhere in the right you belong..

Jó ez így?










Így még soha nem ébredtem... meg is ijeszt egy kicsit... ilyen... magányosan. Nem is értem... Kiültem az ablakba reggelizni, hogy majd az segít, de nem jött az az érzés, ami szokott, amikor meglátom a hegyeket és a várost. De legalább könnyek igen. Lehet, hogy azért van, mert német ébresztett, és eszembe jutott, hogy ez is mekkora egy kupac kaki. Ha nem jelentkezik az a baj, ha igen, akkor meg az. Nem akarom ezt. Azért jöttem el Angliából, hogy véget vessek az ötéves függésemnek, nem szabad, hogy valaki máson múljon a jókedvem.

Aztán belegondoltam picit mélyebben a dolgokba, végigpörgetve az agyamban azokat az ismerőseimet, akik az elmúlt években szinglik voltak... és rádöbbentem; ők is akkor érezték magukat boldognak, ha volt valaki a képben. Teljesen egyedül nem bírta egyikőjük sem. Aztán, hogy az csak egy éjszaka, vagy egy teljes hét, az már nem számít. Csak az, hogy legyen valaki, akihez egy kicsit odabújhatnak az ilyen napokon.

Hát nekem nincs. És még mindig úgy érzem, hogy képtelen lennék jelen pillanatban egy igazi kapcsolatra, de most akkor sem jó így. Csak jár az agyam folyamatosan, hogy mit hogyan kellene megoldani, és jó lenne, ha most lenne valaki, akivel megoszthatom ezeket a gondolataimat. De nem akárki, így inkább megtartom őket magamnak.

Visszaemlékezve az összes rossz dologra, amin keresztül mentem, nem érzem az erőt ahhoz, hogy egy új kapcsolat is csúnyán végződjön. Meg még, ami közben jöhet - másik nő, nemérekrád, stb. - na az sem kell. Szerintem nem meglepő, hogy egy kicsit a saját csapdámban érzem magam. Vajon majd ha tényleg olyan jön az életembe, aki miatt érdemes ezeket bevállalni, fogom tudni vagy a saját hülyeségem miatt őt is beteszem a többi közé a bal zsebembe, hogy jó leszel te ott köztük?

Mondjuk az is lehet, hogy egyszerűen csak törölni kéne a képeimet a telefonból és máris sokkal boldogabb ember lehetnék... :) Ja igen...

Kedves "Férfiak"!

Mielőtt elkezdenétek vadul képeket küldözgetni magatokról a "szerelmeteknek" a tegnap esti buliból, légyszi... tanuljátok meg használni azt a ku... photoshopot, mert attól, hogy levágjátok magatok mellől a csajt, még a haja és a nyaklánca simán belelóg a képbe.

Puszi,

Vivi

2012. szeptember 11., kedd

Taste the sour then it's gonna be sweeter

Somewhere between Foreveralone and I'mabadassbitch land...

Tegnap részt vettem az első egyetemi órámon. Mondjuk inkább úgy, hogy úgy éreztem, hogy ez megint a legelső. Pechemre a kollokvium az hazugság, miért ne csinálna belőle hirtelen felindulásból szemináriumot a tanár just for fun. Persze ment a körkérdés, hogy ki mit szeret olvasni és kinek melyik a kedvenc irodalmi korszaka. Benne voltam... nyakig. Arra sem emlékszem, hogy az egyetemen miket olvastam, nemhogy még kedvencem is legyen. Egy év kihagyás, szeretlek!

Na de aztán elkezdtek nyikorogni az agytekervények, és újra felvettem a csinálj-úgy-mintha-értenél-hozzá pózt. Természetesen nem dobálóztam nagy nevekkel, mint ahogy mindenki más, és olyan szavakat sem használtam, amikről nem tudom, hogy mit jelentenek. Ellenben elmeséltem kedvenc volt-munkahelyem örömeit, ahol könyvet dugdostam az asztalom alá, hogy másnap ne haljak meg az unalomtól. Na ez már tetszett nekik, gondolom azért komolyan venni ezután sem fog senki.. :D

De meglehetősen kellemes volt. Besétálni az egyetemre, bemenni, felmenni az idétlen lépcsőkön, összeismerkedni a többiekkel (mindenki fiatalabb nálam :'D), újra ott lenni, ahova annyira nem illek, mint egy kolibri a baglyok közé. Iiiiigen, én vagyok a kis kolibri ^^

Komolyra fordítva a szót... érdekes év lesz ez. Lassan szakdogán kéne gondolkodni, már tudnom kellene, hogy kinél és miből írom, és a címbejelentőt sem ártana kitöltve leadni. Nem, még nem tudok semmit, megcsapott a csúszás kellemesen langyos szele :D Ugye milyen jó, hogy komolyra fordítottam a szót!

Jókedvem van na. Tegnap este ünnepeltünk a gólyákkal, Nóri elhúzott DB-zni, én pedig Szonjával pakoltam ki a liftek elé, közben Bogi asszisztált a túróstésztája mögül. Aztán lementek a büfébe, én meg kezdtem úgy érezni, hogy foreveralone partyzok, ugyanis senki nem volt a szinten. Aztán elkezdtek szépen lassan csordogálni, és hirtelen egy mini project x-ben éreztem magam. Na jó, nem, de kimondottan nagy bulit rittyentettünk ahhoz képest, hogy csak egy kis koccintásos ünneplésnek indult.

Azt meg nem tudom, kedves férfiak, hogy hogy csináljátok, hogy ráéreztek, hogy mikor szarlak le titeket. Márelnézést, de nem tudok szebben fogalmazni jelen helyzetben. Kedves német barátunk, a baromfi, mikor máskor is jelentkezne, ha nem akkor, amikor épp nagyon jól érzem magam. Ezalatt értsd: nagyon jól. Semmi karikás, nem súroljuk még a 18-at - hát már megint szóvicc :D

Merthogy 1-ig súroltunk. Békéscsaba komám nem tanulta meg használni a piszoárt, így elárasztott minket a víz a férfi tusoló & wc-ben. Tök jó volt... de legalább annyira kijózanodtunk, hogy semmi másnap, eleget tehettem egyetemista kötelességeimnek. Aztán állítólag volt ránk panasz, de én ebből semmit nem hallottam/láttam/olvastam/érzékeltem/akármi. Ez egy koli. Ott pedig buliznak. Akinek nem tetszik, mehet albérletbe, aztán panaszkodjon a szomszédokra! :D

Jajhát mennyi szmájli. Csak úgy dől belőlem a szó... Szeretem, ha mosolyt csalnak az arcomra, szómiszóóó... :)

2012. szeptember 9., vasárnap

I can be the queen that's inside of me

Először is:
Nekem te ne csepegtess, nem vagy te infúzió.

Másodszor:
Holnap suli és neee.. Viszont este a gólyáinkkal fogunk ünnepelni, ugyanis megnyertük a versenyt, mondtamén! Jó lesz, ezt meg most mondom. Holnap már jövőhét, bulival kell indítani, nem is kérdés.

Összevissza hullámzóan érzem magam, bár ez nem meglepő a napokban. Ez is fura, hogy pont most, amikor ilyen még nem volt, nincs itt az ideje. Először égi jelnek tekintettem, de közben visszatettem mindkét lábamat a földre, és belenyugodtam, hogy nem az. Főleg, hogy a szeptember közepéből időközben szeptember vége lett. Hogyne. Meg unikornisok is léteznek, csak egy olyan eldugott helyen élnek, ahol eprestejfolyó csordogál és gundelpalacsintafák nőnek.

Mindenféle csajos dolgot találtunk itt ki Nóra kisasszonnyal, többek közt ismét hajszínt váltok, mert már régen tettem. Jót fog tenni és időszerű is. Az ablakban ülve mindketten Disney princessek vagyunk és ezt szeretném tükrözni kifelé is. Igen, ezt a hajszínnel gondoltam. Meg tüncögünk összevissza, kirándulgatunk és vásárolgatunk. Boldogsághormonok gyűljetek!

Főnök megparancsolta, hogy nyomás tusolni (miután közölte, hogy büdös van a szobában :O ), úgyhogy már pucolok is, a többit meg majd a maga idejében megosztom a mélyen tisztelt publikummal.

Puszkó :*

2012. szeptember 4., kedd

Láttam a madarakat szállni az égen, sajnos szemembe sütött a Nap...

Kétféléről szeretnék szólni. Az egyik a gólya. Legalábbis az a fajta, amelyik most költözött be az Ajtósiba. Tegnap vitték be őket Nóriék a málnásba rendszerbe, este pedig kérte a segítségemet a vetélkedőn. Természetesen álltam rendelkezésére, ezért is jöttem fel hamarabb.

Egy kis beszélgetés és névmemorizálás után Doró négyfelé osztotta a gólyáinkat, így alakult ki a mi kis csapatunk. Nóri lett Gólyamami 1, én pedig Gólyamami 2. Iszonyat aranyosak mindannyian, kivétel nélkül, és lelkesedtek minden feladatnál. Ez meg is látszódik az eredményeinken, annyira nyerni fogunk! :)

Miután végeztünk a vetélkedővel, kiültünk Zolihoz iszogatni és beszélgetni. Tetszett, hogy senki nem sietett fel a szobájába, jól éreztük magunkat, még táncoltunk is egy kicsit. Megbeszéltük a mai kocsmatúrát, majd jóéjtpuszi a fiainknak - mintaszülőkként ez a kötelességünk -, aztán fel a szobába és egy kis szappanopera. Mert anélkül nem is az igazi! :D

Tehát a másik madár - haha, szóvicc megint.. - az a csirke. Már nagyon unom azt hallgatni, hogy szardmárle, meg hogy nemérannyit. Hát nektek biztos nem. De nem ti voltatok ott vele a stégen és nem a ti kezeteket fogta. Tisztában vagyok vele, hogy mi ez, semmi. Azzal is, hogy már egy párszor leírtam, hogy ezután nem fog érdekelni. Az is tudom, hogy már így is sokkal több blogbejegyzésben picsogtam róla, mint amennyit érdemel. De azért mégis elgondolkodtat. Ő is és a helyzet is.

Érdekel, hogy ki ő, mit és hogyan csinál és miért. Mit gondol, hogyan mondaná azt, amit leír nekem, mi az, amit félreértek esetleg, mi az, amin jogosan háborodok fel, stb. Mert ez egy olyan helyzet, amilyen még nem volt, és itt jön képbe a két előző kapcsolatom is. Valószínűleg ezért foglalkoztat annyira a dolog. Két teljesen különböző kapcsolatban két teljesen különböző barátnő voltam; az egyikben az odaadó, nemtudokélni nélküled-féle, a másikban pedig... hát... mondjuk úgy, hogy nem igazán ilyen. Ott is a maximumot nyújtottam, még mindig úgy érzem, hogy kitettem magamért, és amit lehetett, azt meg is tettem azért, hogy működjön a kapcsolat. Csak hát már alapból olyan alapokkal vágtam neki, amik nem léteztek. Elpusztította őket az előző.

És itt merül fel a kérdés, hogy most akkor milyennek is kell lenni egy kapcsolatban a nőnek? Bár most kapcsolatról egyáltalán nem beszélünk, sőt, jelen pillanatban nem is állhatnék távolabb egy épkézláb kapcsolatnak még csak a puszta gondolatától is, mégis ez az a játszótér, ahol kipróbálhatom a libikóka mindkét végét. Hogy milyen is az, amikor megtalálom a középutat. Aztán ki tudja... lehet, hogy majd ha végül nem is ő, de valaki, egy nagyon különleges valaki jön, fogja magát, és ráül annak a libikókának a másik végére, hogy ezzel a magasban tartson és boldoggá tegyen.

2012. szeptember 2., vasárnap

LOL.

ő:   "-Anything to make me happy."
én: "-And who makes me happy?"
ő:  "-haha"



Not myself tonight...

Nem használom az epic szót, de ha használnám, akkor a tegnap estét így írnám le. Na de, hogy mi is történt pontosan, ahhoz előbb el kell mesélnem az elmúlt napok eseményeit is. Nem mindegy ám, hogy mi volt előbb... a csirke vagy a tojás!

Az úgy kezdődött, hogy szerintem valaki elátkozott. Olyan balszerencsés voltam az elmúlt 3 napban, hogy filmet lehetett volna forgatni róla. Elestem, elejtettem, eltörtem, kiöntöttem, meg amit csak el lehet képzelni. Az még hozzátartozik, hogy természetesen a telefonom sem merült le a sok szerelmes üzenettől...

Ez a fantasztikus eseménysorozat - vagy hogy is nevezzem - kihatott a tegnapra is, tehát azon már meg sem lepődtem, hogy a bőröndöm kerekei olyan szépen szálltak erre-arra, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Nem tudtam kimenni az állomásra. Akkor telefon Nórinak, hogy később megyek, nem tudom mikor, hiszti. De megparancsolta, hogy szombaton költözök, így gyors átpakolás és egy tonna cuccal fel a vonatra.

Felköltöztem. Pest. Imádom!

Kiültünk az ablakba egy grapefruitos sörrel és életérzés és fákkjee! Aztán kaja és sör Zolinál a büfében, mindeközben kitaláltuk, hogy este Mori Liget. Mert nem voltunk még és ez így nem állapot! Nem siettük el a készülődést, így nem is értünk oda 9-re, így lecsúsztunk mindenféle akcióról. De azért fogyasztottunk, mert megtehetjük. Na jó nem, de úgy csináltunk, mintha megtehetnénk. Volt ott aztán minden: silent disco, hiphopmjuzik, Zombie Prince, GHB - no az nem nekünk, de felajánlották azt a piát, just in case -, Hello Kitty bemutatása és sok sok sok tánc is. Egyetlen dolog nem volt, üzenet.

Nem volt még olyan, hogy ne írt volna, Siófok óta minden nap megtette, ahogy ígérte, de tegnap... tegnap nem. Nem baj, csak kicsit kellemetlen. Nem várok most már semmit, látogatást sem. Ahhoz még meg is kell mozdulni, nem hiszem, hogy az menne, ha egy "szia" sem. Nincs más hátra, mint szia.

Nekem most itt nagyon jó ám! Azt az örömöt tegnap... ahogy elindultunk az éjszakába... istenem! Annyira jó volt! És még csak most költöztem fel... Szeretek itt lenni és szeretek így itt lenni. És most már maradok.