No more drama, please!

Olyan érzés volt olvasni ezt a képeslapot, mintha fültövön vágott volna egy hógolyó. Már az első mondatnál sipákolt a fejemben a "neeee!", és ez egészen a második oldal aljáig kitartott. Mit mondhatnék? Miért csinálják ezt? Mi értelme?

És még, hogy a nők készülnek ki a szakítás után... Mert, hogy mi hogy viselkedünk... Nem tudjuk kezelni... Hisztizünk... Szedjük már össze magunkat... Hát Urak, kérem... nem vagytok semmik! Több picsogást tudtok egyedül, önmagatokban produkálni, mint egy tucat elhagyott nő összezárva. Ilyenkor hol marad a "de én férfi vagyok!"???

Valószínűleg ott, ahol a józan eszeteket is hagytátok szakításkor. Nem tudunk rajtatok segíteni. És nem is akarunk. Ha nektek jó az, hogy azzal áltatjátok magatokat, hogy majd mi szépen visszamegyünk hozzátok, amikor eljön az időnk, akkor nagyon tévedtek. A kapcsolat nem működött. Pont. Gondoljatok bele, hogy ti visszamennétek-e valamelyik exetekhez, akivel ti szakítottatok... Nem? Naugye.

Tessék felnőni és igazi, érett férfiként kezelni a helyzetet. Hisztivel és önsajnálattal semmire nem mentek. Sőt... megsúgom: talán pont ezért lett vége. Hagyjatok boldogulni, legalább ha minket nem is, a döntésünket tiszteljétek. Nőtársaim nevében is, előre köszönöm.

Az élet megy tovább. Nem miattad, miattam. Ez most nem fér bele az életembe, a karrieremre kell koncentrálnom. Majd találsz valaki jobbat. Én úgysem érdemeltelek meg. Egy másik életben biztos még együtt leszünk. De maradjunk barátok!

Hát... ha ez kell, ezeket is el tudom lőni, úgyis megtanultam hazudni tavaly...