Minden tökéletes? Ugyan ne viccelj már. Vegyük szépen sorba: munka - pipa; suli - pipa; társasági élet - pipa; pasi - pipa; lakás - pipa. Akkor miről beszélek? Máris elmagyarázom.
Egész eddigi életemben úgy éreztem, hogy valahogy minden jó dologban van valami fura rossz is, sosem történt még úgy minden, ahogy elterveztem. Mindig is a tökéletességre vágytam, olyan görcsösen akartam, hogy észre se vettem, hogy mennyire szórakoztató is lehet a tökéletlenség. Nekem senki nem szólt kiskoromban, hogy majd nem úgy lesznek a dolgok, ahogyan azokat én szeretném, és hogy ne álmodozzak feleslegesen. Bár meg kell hagyni, hogy azzal sem áltatott soha senki, hogy kövessem az álmaimat és mindent elérhetek & egyéb bullshit. Most is csak azon mosolygok, hogy igen, nem véletlenül választottam a bittersweet szót önmagam mellé társul...
Nézzük csak:
1. Sweet: mindig is ennyi pénzt akartam keresni, úgy voltam vele, hogy ez az összeg az, amiből egy ember már kényelmesen megél. Bitter: nem feltétlenül erről az állásról álmodtam. Durva, hogy tényleg ezt csinálom, de végülis nagy céghez akartam kerülni az elmúlt időszakban, done. Konklúzió: rohadtul élvezem. Szinte még magamnak is félek bevallani, hogy mennyire király ez a munka. A részletektől megkímélnék mindenkit.
2. Sweet: nemsoká meglesz a diplomám. Önmagáért beszél. Bitter: Lehet, hogy egy nyomorék beadandón csúszok el, mert egyszerűen nincs időm megírni a munka miatt. Konklúzió: lehet, hogy lesz ebből még egy félév. És?
3. Sweet: család, barátok, konzervkiskutyák tekintetében minden rendben. Elvagyunk, bulizgatunk, csak a szokásos. Bitter: mégsem voltam már jóideje igazi atom buliban. Konklúzió: mégis minden percét kiélvezem mindennek, ami az utamba kerül, bulik voltak, vannak, lesznek.
4. Sweet: kiszúrtam, akartam, megszereztem. Bitter: nincsenek érzelmek. Attól függetlenül, hogy ebben is állapodtunk meg, ha akarnék sem tudnék érezni semmit. Konklúzió: de nem akarok. Ennél több nem kell, elvagyok köszönöm, a Szabadságszobrot pedig ideje lecserélni egy engem ábrázolóra.
5. Sweet: lakás van, olcsó, várnak rám. Csak rá kell bólintanom és már költözhetek is. Bitter: borzalmas környéken van. Oké, hogy egy olcsó, gyönyörű lakásban lakhatok, de ez senkit nem fog érdekelni, ha majd ott vérzek el, amikor megkéselnek. Konklúzió: mégsem tartok tőle. Még így is alig várom, hogy költözzek. Kurvakemény vagyok (még mindig) - meg elég hülye is, ha tényleg oda költözök.
Szóval ez van most. Visszaemlékezve októberre, amikor hihetetlenül boldog voltam életem tökéletessége miatt, csak arra tudok gondolni, hogy mégis mi a fenét értem el vele? Semmi közöm nem volt hozzá, hogy az úgy alakult. Volt egy munkám, amit tesóm szerzett, volt egy pasim, akit társkeresőről szakajtottam, szenvedtem a sulival, és kb. mindent a kapcsolatom határozott meg. Nem volt olyan területe az életemnek, amire ne lett volna hatással - hangsúlyoznám, hogy pozitív hatással, valahogy mindent megszépített -, de ez az egész így utólag annyira megcsináltnak tűnik. Persze nem bánok én semmit, csak nem értem, hogy hogy gondoltam, hogy jó vége lehet bárminek is, ami mesterségesen lett létrehozva, mások által, úgy, hogy nekem a kisujjamat nem kellett megmozdítani. Mindent, amim most van, én értem el, saját erőből, nulla segítséggel. Talán ezért is érzem úgy, hogy minden tökéletlenségével együttvéve a jelenlegi életem az, amire tizenéves korom óta vártam, hogy elkezdődjön. Ki kell mondjam, mert úgy érzem, hogy most végre valamit tényleg letettem az asztalra: büszke vagyok magamra.
Én, egyedül.
Én, egyedül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése