Mert hogy nem volt netem. Mert szőke vagyok, és ha mondanak nekem valamit, azt én értelmezem valahogy, nem kérdezek vissza, csak felállítok egy teóriát és elhiszem, hogy az úgy van. A lényeg, hogy meg lehet osztani a netet a telefonomról, csak fél év alatt egyszer sem sikerült megnéznem a beállításokban. Így most már teljes Vivien Első Babaháza.
Szóval történés az van bőven, wonder what, huligánné lettem. Micsoda meglepő fordulat. Persze megy az agyalás ezerrel, mint ahogy mindig is szokott, nem mondom, hogy teljesen tisztában vagyok saját magammal, de azt hiszem ez sem okoz meglepetést senkinek. Épp a napokban kezdtem el agyalni azon, amit drága kedvenc szirupos filmemben hallottam, hogy "néha meg kell tanulnod szeretni azt, ami jó neked". Ezen vagyok. Ő jó nekem. Nagyon is. Arról pedig, hogy tönkre vagyok vágva, nem ő tehet. Jelenleg nem tudok mást, csak hogy nagyon jó így, ahogy van, majd ha nem lesz az, akkor ráérek aggódni, amikor tényleg itt az ideje.
Talán könnyebb így. Ki tudja, talán épp ez a titka egy működő kapcsolatnak. Hogy nem borul el az ember agya feleslegesen. Tisztán látok, józanul döntök és élvezem az együtt töltött időt. Kell ennél több? Kellett. De ez már nem az az időszak, amikor meg kell őrülni. Kedves kolleginám mondta egy közös sörözés alkalmával a következőt: "Vivi, ez már nem a középiskola. Itt már nem arról van szó, hogy szerelmesnek kell lenni, hanem hogy mennyire tudtok kooperálni." A válaszom csak annyi volt, hogy tudunk. De aztán belegondoltam egy kicsit, hogy tulajdonképpen mi is az, hogy "szerelmesnek lenni"... Az, hogy az ember olyan tulajdonságokkal ruházza fel a másikat, amelyekkel az nem rendelkezik? Az, hogy minden egyes percet vele akarsz tölteni és szenvedsz nélküle? Az, hogy nem tudsz tisztán gondolkodni és minden egyes cselekedetedet ő irányítja? Hogy megadod neki az esélyt arra, hogy megbántson és összetörje a szívedet? Ha ez, akkor én nem kérek belőle. Sokkal több értelmét látom annak, amiben most vagyok. Nem kell megrökönyödni, egyáltalán nem arról van szó, hogy nem szeretjük egymást. Dehogynem. Csak az egész valahogy olyan felnőtt dolog. Nincsenek meg azok a gyerekes dolgok, amik az eddigi kapcsolataimban megvoltak, hála a jó égnek mindkettőnknek megvan a maga kis vacka, eltartjuk magunkat, dolgozunk, tudjuk, hol a helyünk a világban és hogy mit is akarunk egymástól. (Or at least I think I do :) ) Igen, nálam az utóbbival akadnak problémák, de összességében, szerintem teljesen érthető, hogy mire akarok kilyukadni. Elég volt a gyerekekből. Kb. néha még én érzem magam annak mellette, az milyen már... :)
Ennyit a toprongyos szerelmi életemről, egyébként sem beszélek róla valami sokat, ami nálam szintén meglepő. Tiszta kinder surprise vagyok az utóbbi időben. :)
Egyéb téren mondjuk, hogy oké a helyzet. Elnézést, a napokban nem vagyok túl lelkes, a negyedik éjszakás műszakot kezdem ma este, egy icipicit fáradt vagyok. De holnap végre megyek nyaralni pár napra, most igazán rám fér. Szóval tényleg nincs okom panaszra.
Történt még egy - bár csak számomra, de mégis - nagy dolog; elkezdtem almásodni. Emlékszem, amikor a kedves most recent exemnek azt mondtam, hogy annyit szeretnék majd keresni, hogy előbb-utóbb mindenemet le szeretném cserélni almásra. Nem kellett sok hozzá, hogy képen röhögjön - nekem meg, hogy képen töröljem -, de szoldian csak annyit kaptam, hogy ezek a termékek drágák. Ezúton szeretném elővenni a "suck it" fejemet, és csak annyit mondani, hogy az ilyen embereknek fogalmuk sincs róla, hogy mennyire jó érzés az, amikor úgy veszel meg valamit, amit nem is gondoltál volna, hogy nemhogy a közeljövőben, de valaha is meg tudsz vásárolni, hogy megdolgoztál érte. És csak még annyit mindenki másnak is, aki továbbra sem hisz bennem: just watch me.
Vivi voltam, törlesztettem. Duplán. :*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése