Egyelőre zavaróan egyértelmű a helyzet. Szeretve vagyok és én ettől berezeltem. Nem más ez, mint a szokásos egy hónapos parám, ami mindig, minden alkalommal eljön, kivétel nélkül, függetlenül attól, hogy utána mennyire leszek szerelmes. Szépen megvárjuk, hogy elmúljon, addig pedig nem döntünk semmiben sem, nehogy később jobban fájjon.
Elég nehéz úgy lelkesedni valakiért, hogy pontosan tudod, hogy mennyire nagyon kellesz neki, és úgy érzed, hogy szinte kötelező minél hamarabb beleszeretned. Ez nem így működik. A kötelező dolgoktól pedig még mindig feláll a hátamon a nem létező szőr. Nem könnyű ez így, főleg az én állapotomban, bár az ikrem szerint le kéne állnom azzal, hogy érzelmi nyomoréknak hívom magam, mert nem lesz jó vége. Nem mondtam én egy szóval sem, hogy jó vége lesz, csak azt, hogy vége lesz. Mint mindig, mindennek.
Lehet akármennyire jó ember a másik és még izgalmas is, meg hordozhat a tenyerén, ha nem vagy felkészülve arra, hogy beleszeress valakibe, akkor nem vagy. De mondom, remélem, hogy ez csak a szokásos megőrülésem, és pár napon belül újra izgatott leszek, és annyira akarom majd ezt az egészet, mint ő. Főleg, hogy ennek szokatlanul csúnya vége lenne, ha mégsem így történne.
Mindenesetre próbálom pozitívan szemlélni a helyzetet, bízni abban, hogy újra szerelmes leszek, még akkor is, ha minden porcikám tiltakozik ellene (neeem, nem dugult be a fülem rögtön, ahogy kimondta az sz betűs szót, dehogyis...), és hinni, hogy nem kell minden kapcsolatnak undorítóan végződnie. Leírva gyönyörű, a kivitelezésbe még belebukhatok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése