Nem akarok elhamarkodottan általánosítani, ezért leírom a saját tapasztalatomat úgy, ahogy van. Aztán ha ez másoknál is így van, akkor lehet, hogy nagyobbat mondtam, mint azt terveztem vala.
Háromhavonta van szükségem változásra. De olyanra, ami fenekestül forgatja fel az életemet, ahogy azt illik. Ha nem jön magától, akkor majd én generálom. 23 év kellett, hogy erre rájöjjek.
Először is azon elmélkedtem, nézegetve az első tavaszi napsugarak játékát, hogy nem véletlenül találták ezt úgy ki, hogy három hónapig tartson egy évszak. Mikor már épp kezdenek belebolondulni az emberek abba, hogy túl hideg/meleg van, akkor megváltásként érkezik a felmelegedés/lehűlés és nyugodtan folytathatjuk tovább mindennapi dolgainkat. Ezt a telet pedig kötve hiszem, hogy bárki is tovább bírta volna, ugyanis amikor március elsején az egész város vacogott, mindenki mély depresszióba zuhant, mondván "de hát március van!". Másnap viszont olyan ragyogó napsütéses reggelre virradtunk, hogy ugyanazoknak a teendőinknek, amiket előző nap a pokolba kívántunk, széles mosollyal vágtunk neki.
Az én külön bejáratú kis életemben ez minden téren így van. A munkáimat is 3 hónap után kezdem nagyon megunni, erre az eddigiek remek példával szolgáltak. Remélem, hogy a jövőben valamivel jobban fogom élvezni őket majd. Arra pedig, hogy párkapcsolati szempontból ez mennyire helytálló, csak most jöttem rá. Visszagondolva a korábbi kapcsolataimra, mindig háromhavonta történt valamiféle váltás. Hol ilyen, hol olyan, ebbe most nem mennék bele. Mikor a jelenlegi legelején kijelentettem, hogy ha a harmadik hónap után is vele akarok maradni, akkor megnyugodhat, nem is sejtettem mekkora méhkast bolygatok meg. Nézzük sorban.
- Talán a legfontosabb, hogy először is feltegyük azt a kérdést, hogy hogy a fenébe ejthet ki ilyesmit valaki a száján?! Nem tudom mit képzeltem. Én sem vagyok lottóötös, de az eszembe sem jutott, hogy mi van, ha ő nem akar majd engem egy bizonyos idő után.
- Már előre kijelöltem egy bizonyos időintervallumot, ami után ő bizony fel van arra jogosítva, hogy belekényelmesedjen a kapcsolatba. Aztán persze én meglepődtem, amikor fellélegzett, hogy "na most már úgyis velem marad. e."
- Ha én magam generálom ezt, vajon mi lesz a következő 3, 6, 27 hónap után? Mit dob majd akkor az agyam? Meglepődök-e majd azon, hogy változnak a dolgok?
- Minek generálok szánt szándékkal változást, ha az előbb-utóbb úgyis jön magától? Nem kellene örülni a nyugalomnak, és hátradőlve élvezni, amíg tart?
Nem egyszerű ez, egy pszichiáter most biztosan kéjelegve elemezgetne, miközben azon gondolkodna, hogy szülinapja vagy karácsony van-e, vagy esetleg a kettő egyszerre.
Rengeteg dolgot tudnék még említeni, amire igaz ez a három hónapos séma, de úgy vélem, hogy teljesen felesleges. Az ugyanis teljesen egyértelmű, hogy az egész az én fejemben dől el. Ki tudja, mióta van ez jó mélyen berögzülve nálam, és hogy vajon változik-e valaha.
Mindenesetre ahogy mondani szokták, első lépés a gyógyuláshoz a felismerés, úgyhogy biztosan jó úton járok. Az viszont ebből is kiviláglik, hogy ez a felnövés-dolog nem úgy történik, ahogy azt fiatalabb fejjel gondoltuk, hogy egyik reggel felébredünk és hopp! felnőttek vagyunk, sokkal inkább egy olyan folyamat, aminek egyeseknél talán sosem lesz vége. Az egyesek alatt magamat értem, igen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése