Mondjuk, ha úgy vesszük nem ugyanolyan találkozás volt, mint az augusztusi. Akkor úgy gondoltam, hogy az megismételhetetlen alkalom volt, és szigorúan véve igazam is volt. Ez most egy kicsit máshogy nézett ki.
Már rég nevettem ennyit. Nem tudom, hogy a két üveg bor miatt, vagy azért, mert a puszta tény, hogy Ő főzött nekem vacsorát már önmagában nevetséges, vagy azért, mert kell ez a minimum fél év két találkozás közt, hogy tudjunk min derülni. De igazából lényegtelen is, hogy miért fájdult meg a hasam a sokadik röhögőgörcs után, ami a legérdekesebb fordulat, az az, hogy mennyire súlytalan volt ez a találkozó. Már nem kellett belemennünk olyan témákba, hogy miért és mikor, csak elsztorizgattunk egymás mellett, miközben fogyott a rizling.
És most nem is tudok, meg nem is akarok annyit írni róla, mint anno. Akkor sikerült végleg lezárnom valamit, amit ideje volt már, és ami ahhoz kellett, hogy újra nyitni tudjak valaki új felé (tök jó volt..). Most pedig rájöttem arra, hogy már nem is lesz gáz. Mindketten éljük az életünket, és az, hogy azt megosztjuk egymással, valami olyan pozitívan fura dolog, amit egyikőnk sem gondolt volna még egy éve. Valahogy az egész konklúziója csupán annyi, hogy nem félünk már egymástól. És az jó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése