Blogolni is illene, ezért vagyok itt. De ha mindent leírok, elkések a suliból. Ha pedig nem, akkor érthetetlen lesz az egész. Hmm... Van 2 percem rá.
Tegnap volt az első munkanapom - interrupted, majd folytatom -
Ha az embernek nincs szabadideje, akkor csinál magának. Egy nap csúszással folytatnám a sztorit...
Szóval - immáron - tegnapelőtt kezdtem a vodánál, nem lesz gond, csak bírjam a strapát. Húzós lesz végzősként, de mint már említettem, nem adok lejjebb az életszínvonalból, ha be akarok ülni Tamarával egy kávéra és sütire, egy percig nem fogok azon gondolkodni, hogy megtehetem-e. Ehhez pedig munka szükséges. De amit szerettem volna, és amit ki is fejtettem még a kinti bejegyzéseimben, hogy egy igényesebb életet élhessek, már úgy érzem, hogy sikerült elérni. Minőség. Ez a kulcsszó. (Már csak a lakás hiányzik, azon pedig gőzerővel dolgozok, de hát mint tudjunk - vagy nem -, van még rá két és fél évem :) )
Közben van ám még örömködnivalóóó... Jelentem alássan, hogy rettegek. :)) Igen, igen, megint berezeltem. Megint túl szép, hogy... És már mind tudjuk, hogy az előző sem volt igaz. Na most ugorjunk fejest a sekély vízbe és vállaljuk a nyaktörést megint, vagy inkább húzódjunk meg gyáván egy szomorúfűz árnyékában, miközben majd más megteszi?
Bátornak születtem. Nem érdekel mi lesz holnap, most jó. Most ezt akarom. Azért mint egy fogyatékos ötéves kérdezgetem a lányaimat, hogy ugye jó ez így, ugye szerintetek is nagyon? És igen. Kivéve amelyik nem. De az sem azért nem, mert nagyon nem, hanem azért, mert ennek nem így kellene lennie. Hülyeségre pedig még mindig nem reagálok. Szóval here and now, legyen. Aztán ha megint fájni fog, én majd megint túlélem. Már kisujjból kirázom a folyamatot.
Dzsízösz krájszt! Közben számolgattam, hogy mennyit is fogok keresni ebben a hónapban... hátőőő... lehet, hogy idén elugrok síelni vizsgaidőszak után :D
Visszatérve... tudom ám, hogy megint túlagyalom/aggódom a dolgokat és hogy hagyni kéne, hogy minden menjen magától... csak hát egy idő után az nem olyan egyszerű. És amikor minden ilyen nagyszerű, nem veszi az ember félvállról a dolgokat. Semmit nem változtat viszont azon a tényen, hogy még mindig selejtesnek érzem magam, de abban bízom, hogy majd most derül ki, hogy ez nem így van. Fingers crossed... :)
Ha az embernek nincs szabadideje, akkor csinál magának. Egy nap csúszással folytatnám a sztorit...
Szóval - immáron - tegnapelőtt kezdtem a vodánál, nem lesz gond, csak bírjam a strapát. Húzós lesz végzősként, de mint már említettem, nem adok lejjebb az életszínvonalból, ha be akarok ülni Tamarával egy kávéra és sütire, egy percig nem fogok azon gondolkodni, hogy megtehetem-e. Ehhez pedig munka szükséges. De amit szerettem volna, és amit ki is fejtettem még a kinti bejegyzéseimben, hogy egy igényesebb életet élhessek, már úgy érzem, hogy sikerült elérni. Minőség. Ez a kulcsszó. (Már csak a lakás hiányzik, azon pedig gőzerővel dolgozok, de hát mint tudjunk - vagy nem -, van még rá két és fél évem :) )
Közben van ám még örömködnivalóóó... Jelentem alássan, hogy rettegek. :)) Igen, igen, megint berezeltem. Megint túl szép, hogy... És már mind tudjuk, hogy az előző sem volt igaz. Na most ugorjunk fejest a sekély vízbe és vállaljuk a nyaktörést megint, vagy inkább húzódjunk meg gyáván egy szomorúfűz árnyékában, miközben majd más megteszi?Bátornak születtem. Nem érdekel mi lesz holnap, most jó. Most ezt akarom. Azért mint egy fogyatékos ötéves kérdezgetem a lányaimat, hogy ugye jó ez így, ugye szerintetek is nagyon? És igen. Kivéve amelyik nem. De az sem azért nem, mert nagyon nem, hanem azért, mert ennek nem így kellene lennie. Hülyeségre pedig még mindig nem reagálok. Szóval here and now, legyen. Aztán ha megint fájni fog, én majd megint túlélem. Már kisujjból kirázom a folyamatot.
Dzsízösz krájszt! Közben számolgattam, hogy mennyit is fogok keresni ebben a hónapban... hátőőő... lehet, hogy idén elugrok síelni vizsgaidőszak után :D
Visszatérve... tudom ám, hogy megint túlagyalom/aggódom a dolgokat és hogy hagyni kéne, hogy minden menjen magától... csak hát egy idő után az nem olyan egyszerű. És amikor minden ilyen nagyszerű, nem veszi az ember félvállról a dolgokat. Semmit nem változtat viszont azon a tényen, hogy még mindig selejtesnek érzem magam, de abban bízom, hogy majd most derül ki, hogy ez nem így van. Fingers crossed... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése