Vannak az életben bizonytalan időszakok, amikor az ember döntésképtelensége határait feszegeti. Bár most is erről lenne szó. Már-már vicces a szituáció. A változékony szó itt most annyit ér, mint a zsenge lepkefing. Egyáltalán nem túlzok azzal, hogy ha azt állítom, jelenlegi helyzetem ötpercenként változik. De - értsd jól - minden.
Azzal szerencsére nincs baj, hogy erős tudok-e maradni - hiába próbál ledönteni egy csúnya név nélküli betegség -, viszont azzal, hogy olyan dolgok befolyásolnak, amiket nem én irányítok, már inkább. Próbálom kézben tartani a dolgokat, ami olyannyira lehetetlen, hogy a legjobb zsonglőr is megirigyelhetné, amit éppen művelek. Csodálkozom, hogy az agyam még nem adta fel a szolgálatot - a laptopom már igen.
Tudom én jól, hogy ideje lenne elhatároznom magam valami mellett, és ki is tartanom, de ez a valami olyannyira nem akar megfogalmazódni bennem, hogy lassacskán már arra jutok, hogy ideje lenne leszokni a gondolkodásról. Úgy egyáltalán. Minden egyes nap, amikor a kérdésekre úgy felelek, hogy "majd idővel eldől", egyre rosszabbul érzem magam. Nem akarok már várni. Tenni pedig mit sem tudok. Csak jól akarom magam érezni, de úgy látszik, most nem ennek van itt az ideje.
Amúgy elvagyok. Tényleg. Nincs semmi baj, csak kicsit belefáradtam mindenbe, mint ahogy azt már említettem is. Szeretném, ha egycsapásra megváltozna minden, és olyan lenne, mint októberben. Amikor még minden ijesztően tökéletes volt. Vagy csak fele olyan. Már azért is elmondanék egy imát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése